in

Nem stadion – Budapest jelentős egyeteme épül át

Az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszára új épületet terveznek és műemlék felújításokra is sor kerülhet

Budapest jelentős egyeteme épül át
univet.hu

Az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszára új épületet terveznek és műemlék felújításokra is sor kerülhet.

Jelentős fejlesztések indulhatnak el az Állatorvostudományi Egyetem budapesti István utca-Rottenbiller utcai központjában. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent információk szerint meghirdették az épületegyüttes tervpályázatát, melynek során mind az engedélyeztetési, mid a kiviteli tervek elkészülhetnek.

 

panadea.com

 

Új épület is épül a restaurációk mellett

Az kampuszban, melynek első részeit 1881-ben adták át, majd az évek során többször is bővítették, jelentős felújításokra, új építkezésre és bontási munkálatokra is sor kerül. A műemléki védettséget is élvező komplexumban 1976-ban a központi adminisztráció épületét, illetve három klinikai és tanszéki épületet, a XIX. századi tömbök egy részét pedig a parlamentet is tervező Steindl Imre elképzelései alapján alakították ki.

A kiírás szerint most megtervezik

  • egy új középmagas épület kialakítását az István utca 2. szám alatt,
  • felújítást kapnak a B, C, H, I, J, K, L, M, N épületek,
  • és elbontják a G és F épületet, illetve a B épület utólag felhúzott toldalékait is.

 

(magyarepitok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ezt külön az LMP kedvéért – Szigetváron és Mohácson is új napelempark épült

Egy remek hír: Szakadhat az LMP frakciója is