in ,

Nem stadion – Akár negyven százalékkal is emelkedhet a fiatalok fizetése

MINDEN MÁSODIK MUNKAVÁLLALÓNAK BÉREMELÉST HOZNA A 265 EZER FORINTOS GARANTÁLT BÉRMINIMUM

Akár negyven százalékkal is nőhet decemberi fizetésükhöz képest a januári nettó bérük a huszonöt év alatti fiataloknak, de az életkortól függetlenül több mint másfél millió munkavállaló számíthat legalább húszszázalékos keresetemelésre, ha ősszel a szociális partnerek megállapodnak arról, hogy 2021-ben a minimálbér összege kétszázezer forintra, a garantált bérminimumé 265 ezer forintra nőjön.

Több mint húszezer forinttal nőne egy lépésben a nettó keresete annak a 250-300 ezer munkavállalónak, aki a minimálbér összegéért dolgozik, s mintegy harmincezer forinttal többet kapna kézhez januári fizetésével mintegy nyolcszázezer, garantált bérminimumra bejelentett munkavállaló, ha a kormányzati szándék szerint húsz-húsz százalékkal emelkednének a kötelező legkisebb bérek 2021-ben.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban fontos célként jelölte meg a minimálbér kétszázezer forintra emelését. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pedig arról beszélt, ha a GDP-növekedés eléri az 5,5 százalékot, a garantált bérminimumot 260 ezer forint fölé kell emelni.

 

 

A kormányzati szándék szerint tehát a minimálbér akár már 2021-ben húsz százalékkal emelkedne, nagyjából ugyanekkora emeléssel pedig a garantált bérminimum bruttó 265 ezer forintra nőne.

A garantált bérminimum a kormány év végén közzétett adatai szerint közvetlenül nyolcszázezer munkavállalót érint, csaknem háromszor annyi munkavállalót, mint a minimálbér.

A decemberihez képest az ő nettó fizetésük harmincezer forinttal emelkedne jövő januárban. Noha pontos adat nincs, a becslések szerint nagyjából ugyanennyi embert érintene közvetve a magasabb bérminimum.

Több százezer munkavállaló keresetemelésére pedig rákényszerülnének a munkaadók, mivel az érintettek jelenleg a bruttó 219 ezer forintos szakmunkás minimálbérnél ugyan többet keresnek, ám az összeg 46 ezer forintos növelésével már leszakadna keresetük.

Januártól a 25 év alatti fiatalok tapasztalhatják a legnagyobb bérnövekedést ha, a minimálbérek húsz százalékkal emelkednek.

A kormány korábbi döntése értelmében a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességet kapnak.

 

 

 

 

 

Egy garantált bérminimumot kereső fiatalnál ez azt jelenti, hogy bérének húszszázalékos emelésével és az szja-kötelezettség megszűnésével decemberi fizetéséhez képest a januári nettó keresete több mint hatvanezer forinttal nőne egy összegben.

Ez több mint negyvenszázalékos nettó fizetésemelkedést jelentene az alacsonyabb keresetű fiataloknál is.

A kötelező legkisebb bérekről ugyanakkor nem a kormány dönt, hanem a szociális partnereknek, vagyis a szakszervezeteknek és a munkáltatói érdekképviseleteknek kell megegyezniük az őszi bértárgyalásokon.

Fontos, hogy a kisebb cégeknek ne jelentsen elviselhetetlen terhet a jelentős minimálbér-emelés,

így a magasabb keresetek csak megfelelő kompenzációval érhetők el.

Magyarországon kétféle minimálbér létezik

Hazánkban kétféle minimálbér létezik. A hagyományos minimálbér – bruttó 167 400, nettó 111 300 forint – összegénél csak a közfoglalkoztatásban dolgozók kaphatnak kevesebbet. Kevés munkavállaló dolgozik hivatalosan ezért az összegért, 200-300 ezer fő. Többségük ugyanakkor a szakértők egybehangzó véleménye szerint a valóságban többet kap munkájáért, feketén. Az ő esetükben a minimálbér emelése elsősorban a tényleges, zsebbe fizetett keresetük egy részét teszi hivatalossá, de több pénzük nem lesz. A minimálbér számos juttatás, adókedvezmény, szociális ellátás számítási alapja, jelentőségét leginkább ez adja. Ezt az összeget használják a nemzetközi összehasonlításokban is, ezzel torzítva a hazai jövedelmi viszonyokat.

A garantált bérminimum – bruttó 219 ezer, nettó 145 600 forint – össze­géért hivatalosan nyolcszázezer fő dolgozik. A bérminimumot kell megfizetnie a munkáltatónak, ha a betöltendő pozíció középfokú végzettséghez kötött. A magasabb összegű minimálbérhez a munkavállalónak középfokú végzettséggel, például érettségivel vagy szakmával kell rendelkeznie. A bérminimum összegének emelkedése az annál valamivel többet keresők bérére is kedvezően hat.

 

 

 

(Nagy Kristóf, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hoppá! Nagy a baj! Bukhat a Kunhalmi Ágnes–Tóth Bertalan-tengely. Megismételhetik az MSZP tisztújító kongresszusát

Szavazzon a leghülyébben néző politikusra!