in

Nem stadion – 1200 kilométernyi útfelújítást terveznek Magyaroszágon 2018 végéig

A hatalmas útrekonstrukciós projektsorozat számos elemre bomlik: most Nógrád megyében adta át a HE-DO és a KM Építő a bujáki bekötőút felújított szakaszát

Nógrád megyében összesen 40 kilométernyi útszakasz felújítása készült el, illetve zajlik jelenleg is mintegy négymilliárd forintból, valamint további 11 kilométert készítenek elő – hangzott el a bujáki bekötőút használatba vétele alkalmából rendezett ünnepségen. Tóth Péter helyettes államtitkár elmondta: a program 2016-ban indult, az év végéig pedig mintegy 160 milliárd forint belföldi és uniós forrásból országszerte közel 1200 kilométernyi mellékút, főút, és autópálya rendbetétele kezdődött, illetve kezdődik meg.

 

Ebben a nagyszabású infrastrukturális fejlesztéssorozatban adták most át a Nógrád megyei Buják település bekötőútjának egy 1,7 kilométeres szakaszát, mely a számos más útkarbantartási projektet is megvalósító HE-DO Kft. és KM Építő Kft. kivitelezésében újult meg. Miután a bujáki út további 5 kilométerének korszerűsítése egy külön beruházásban már korábban elkészült, most a teljes szakaszon gyorsabban és biztonságosabban haladhat a forgalom.

 

A falvak megtartó erejét növeli a kormány

A kormány a vidéki életminőség javítása, a vidék lakosságmegtartó képességének erősítése érdekében kiemelt feladatként kezeli az alsórendű úthálózat fejlesztését

– mondta el Tóth Péter, majd hozzátette: a Magyar falu program meghirdetésével arra törekszik az állam, hogy erősödjön a falvak megtartó képessége. A program egyik központi eleme a kistelepülések 50 milliárdos útfelújítása, és az, hogy ezentúl az útdíjból további forrásokat csoportosítanak át az úgynevezett falusi útalapba – fejtette ki.

(magyarepitok.hu)

Nem stadion! – Tizenkét kilométeres összekötő utat adott át a Swietelsky Túrkevénél

Agybaj – Dömsödi: „Orbánt el kell zavarni az országból!”