in ,

Nem nyugszik a botrány – Baranyi Krisztina összetévesztette az ATV-t a ferencvárosi médiával

…ahol tényleg ő dönti el, mi és hogyan szerepelhet a helyi újságban.

„A Ferencvárosi Fidesz közössége elítéli azt a másik embert becsmérlő, emberi méltóságot sértő, minden jó ízlést nélkülöző viselkedést, amit Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestereként bemutatott az ATV stúdiójában. Ez nem méltó Ferencvároshoz.

Mindazonáltal az ATV műsorában történteket politikai műbalhénak tartjuk, amit Baranyi Krisztina azért gerjesztett, hogy elterelje a figyelmet a saját kudarcairól és a városvezetés gyászos teljesítményéről. Amíg a közvélemény a polgármester televíziós ámokfutásával van elfoglalva, addig is kevesebb szó esik Ferencváros problémáiról. Többek között arról hogy Baranyi a saját szövetségeseivel sem képes a kompromisszumra, a testület gyakran nem támogatja a polgármesteri javaslatokat, pedig 2/3-a baloldali képviselőkből áll.

Minket jobban foglalkoztatnak olyan kérdések, hogy mi a helyzet a tömbrehabilitáció folytatásával, mi a kerület stratégiája a zöld fejlesztések és a parkolással kapcsolatban? Hogy áll az önkormányzati cégek törvénytelen működésével kapcsolatos vizsgálat? Mi lesz a csődközelben levő önkormányzati cég, a FEB kft. sorsa? Hogyan tudja az önkormányzat segíteni a kerületieket az energiaválság alatt?

A polgármester a városvezetés helyett azzal foglalkozik, hogy meghatározza, szerinte mi számít sajtóterméknek, ki számít újságírónak, és megmondja az ATV-nek hogy kit hívjanak be kérdezőnek a műsorba, mi legyen az adás témája.

Baranyi Krisztina összetévesztette az ATV-t a ferencvárosi médiával, ahol tényleg ő dönti el mi és hogyan szerepelhet a helyi újságban. Nem véletlenül a 9 magazin nyomokban sem közszolgálati jelleget. A polgármester véleménybuborékján kívül eső nézet nem jelenik meg, csak a színtiszta provokáció.”

 

– olvasható a Ferencvárosi Fidesz közleményében.

 

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Én magyarnak érzem magam, magyar színekben korcsolyázom – nyilatkozta a Mandinernek még áprilisban Liu Shaoang

Hivatalos: az első tízben a magyar adórendszer versenyképessége az OECD országok között