Támogatás
szerda, február 12, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem kéne eltakarodni? – Storck: magunkat vertük meg

0 megjegyzések 24 megtekintés

A válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak beszélt a vereségről és a magyar csapatra váró keddi meccsről.

Magunkat vertük meg… A találkozó elején balszerencsés gólt kaptunk, onnantól kezdve roppant nehéz dolgunk volt. Az a gól megzavart bennünket, ráadásul a második svájci találatnál is balszerencsénk volt, hiszen a labda megpattant Bese Barnabás lábán. A mérkőzésnek onnantól gyakorlatilag vége volt”

— értékelte a találkozót Storck, aki elmondta azt is, hogy szünetben próbálta megnyugtatni a csapatot, ami úgy tűnt, sikerült, de aztán mégis jött egy elkerülhető gól.

A terv úgy szólt, hogy próbáljunk játszani, sikeres kontraakciókat vezetni, gólokat lőni. Sajnos látni kell, az európai élvonalhoz tartozó csapatokkal nem vagyunk egy szinten, de ettől függetlenül láttam pozitívumokat”

— mondta a kapitány arról, hogy mit szeretett volna látni a pályán. Pozitívumként a két gólt emelte ki, majd azt a hatalmas közhelyet is elsütötte, hogy a hibáinkra támaszkodva építkezhetünk a jövőben. A keddi, Feröer-szigetek elleni találkozóról elmondta:

Feröer ellen fontos mérkőzés vár ránk, a Groupama Arénában játszunk, telt ház előtt, muszáj győznünk. Dzsudzsák Balázs visszatérhet a csapatba, az ő jelenléte sokat számít. Döntetlenben nem is gondolkodunk, egyértelműen győzelemre játszunk.”

A teljes interjú a Nemzeti Sport oldalán olvasható.

A válogatott kedden játssza az utolsó világbajnoki selejtezőjét Feröer-szigetek ellen. A meccset 20:45-től rendezik a Groupama Arénában. Amennyiben a csapat nem kap ki, akkor eléri a papírforma alapján várt harmadik helyet, ennek ellenére fájóan hamar úszott el a kijutás.

 

(Pörge Béla, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.