in , ,

Nem Jámbor az első, aki közel került az Antifához – Fegyőr is!

FEKETE-GYŐR ANDRÁS IS VÖRÖS ZÁSZLÓK ALÓL DOBÁLTA MEG A RENDŐRÖKET 2018-BAN

Már öt évvel ezelőtt is megjelent Magyarországon az Antifa, akkor a munka törvénykönyvének módosítása ellen szervezett tüntetéseken vetették észre magukat vörös zászlóikkal. Akkoriban egyébként nemcsak a szélsőségesekkel most hírbe hozott Jámbor András, hanem a még parlamenten kívüli Momentum vezető politikusai is együtt tüntettek velük, Fekete-Győr András például vörös zászlók alól dobott füstgránátot a rendőrökre.

 

 

Már 2018-ban megjelentek Magyarországon a nyugat-európai szélsőbalos mozgalmárok. Akkoriban a honi baloldali pártok az általuk rabszolgatörvénynek nevezett törvénymódosítás ellen tiltakoztak. A sorozatos tüntetéseket már akkor is segítették Soros György által pénzelt csoportok, és az Antifa zászlajai is fellelhetőek voltak a tüntetők között.

 

 

antifa, vörös zászló, Fekete-győr

 

 

Fekete-Győr András például egy ilyen vörös zászló alól dobott füstgránátot a rendőrökre. – Az utcára vitt tömegben a tüntetők között a szélsőbaloldali Antifa-mozgalom tagjai, magukat anarchistának kikiáltó demonstrálók, vörös csillagos pulóvert viselő kommunisták is voltak. Ráadásul az is kiderült, hogy a demonstrálók között számos külföldi személy is jelen volt – írtuk akkor az ügyészség által nyilvánosságra hozott felvételek alapján, amelyek a Fekete-Győr András ellen emelt vádak alapját is jelentették.

 

Ütőképes akar lenni az Antifa

– Az Antifa azért építkezik Magyarországon, hogy a következő országgyűlési választás idejében már egy ütőképes csapatuk legyen – nyilatkozta pár nappal később lapunknak Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, aki megerősítette: a vörös zászlókon, amelyek Fekete-Győr András Momentum-elnököt körbevették, amikor 2018 végén megdobta a magyar parlamentet védő rendőröket, egy német gyökerű szélsőbalos csoportosulás szimbóluma volt. Az akkori eseményekről készült képeken Fekete-Győr András mellett megtalálható az akkor még parlamenten kívüli párt több képviselője is.

Donáth Anna EP-képviselő és Bedő Dávid parlamenti képviselő is.

Az elmúlt napok Antifa-támadásait egyébként egyik politikus és a Momentum sem kommentálta felületeiken, megkerestük a párt sajtóosztályát is, akik ígérték, hogy visszajeleznek, de ez azóta sem történt meg. Ezúttal egyébként egy másik baloldali képviselő, Jámbor András neve merült fel az esettel összefüggésben. Egyes beszámolók szerint az ő nevét és a hozzá köthető Szikra Mozgalmat is emlegették a támadások helyszínén. Érdekesség, hogy Jámbor még a szélsőbaloldali Mérce főszerkesztőjeként szintén tevékenyen részt vállalt a 2018-as tüntetésekben is.

 

 

 

(Kreft-Horváth Márk, magyarnemzet.hu)

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

 

 

Petíció a belügyminiszternek: nyilvánítsák Magyarországon terrorszervezetté az Antifát!

 

Pilhál nekiment Jámbornak: Jámbor András kézzel-lábbal tiltakozik, hogy semmi köze nincs az antifa támadókhoz.

Bohár Dani is kiakadt – Hátulról viperával – a legaljasabb