in , ,

Nem állnak le – Volt amerikai kormányzó: Magyarországon fasizmus uralkodik

Howard Dean leszögezte, hogy hazánkban egyszer régen a demokrácia uralkodott, de valami félresiklott és most önkényuralmi rendszer van.

Érdekes kijelentéseket tett Howard Dean, korábbi kormányzója Vermont államnak. Egyrészt, szerinte a demokraták tovább fogják növelni a többségüket a Képviselőházban és a Szenátusban a félidei választások során, másrészt meg leszögezte:

Magyarországon a fasizmus uralkodik.

Ahogy fogalmazott, Magyarország és Németország anno demokráciák voltak, de valami félresiklott és most mindkét állam önkényuralmi rendszerként működik. Hozzátette, a fasizmus erős, és ezt lehetett látni a múltban Németországban is, valamint Brazília szerinte kétmillió szavazatnak köszönhetően megmenekült.

(mandiner.hu)



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

 

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

A fél ország rajta röhög – Maki Zaj nem „készül”, hanem „elindítja” – De mit?

Trombitás Kristóf kimondta: a rendszerváltoztatás szimbolikus vége az lesz, amikor megszűnik az MSZP