A Fidesz frakcióvezetőjének Alaptörvény-módosítási javaslata szerint ismét bevezetnék a „vármegye” elnevezést, egy másik törvényjavaslat pedig ismét a történelmi „főispán” elnevezéssel illetné az eddig kormánymegbízottnak nevezett tisztséget. A javaslat indoklása szerint mindez „az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományainak továbbélését szolgálja, valamint nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti”. Történészként hogy látja, mekkora jelentősége van ennek a törekvésnek?
A vármegye és az ispán fogalmak az államalapítás óta léteznek. Viccesen hangzik, de a középkorban az „ispán”-t nagyjából úgy használták, mint ma a sokat emlegetett „menedzser” kifejezést. Létezett várispán, megyésispán, a királyi udvar ispánja, kamaraispán, kápolnaispán és sorolhatnám. Szerintem semmiképp nem „ördögtől való” a használatuk. Elég körbenézni Európa olyan országaiban, ahol a XX. században kevésbé erős cezúrák érvényesültek, bevett gyakorlat a történelmi közigazgatási elnevezések alkalmazása.
Azt gondolom, a közjogi folytonosság fontosságának kiemelése legitim érv. Természetesen a téma sok évtizedes vitákat melegített fel. Az 1949-1950-es években Szabad Népben számos cikk jelent meg, a témáról, amelyekben kellően alpári stílusban támadták ezeket a sok évszázados múltra visszatekintő fogalmakat.
Hogyan, és miért törölte el a kommunista diktatúra ezeket a történelmi elnevezéseket?
Az 1949 évi XX. törvény, a sztálini alkotmány volt az, amely indirekt módon megszüntette a közigazgatás elemeit, köztük a vármegye, és az ispán elnevezést. Az 1950. évi I. törvény a magyar közigazgatás átalakításáról szól, az úgynevezett tanácsrendszert bevezető jogszabály körül zajlott vitákban a főispánokat és a vármegyék rendszerét jellemzően a legnegatívabb jelzőkkel illették. Természetesen egy állami közigazgatás óriási rendszerében számos rossz példát lehet találni az intézmények, köztisztségek működésére, és ezeket általánosítva eredményes kampányt lehetett felépíteni a hatalmukat jól-rosszul gyakorló főispánok tisztsége ellen. Az érvelés lényege az volt, hogy a valódi demokratikus államszervezet a tanácsrendszer bevezetésével megvalósítható, és ezzel lehet lebontani az elnyomó, feudális, kapitalista berendezkedés utolsó bástyáit. A kommunista diktatúra közigazgatásának ismeretében kijelenthető, hogy a tanácsrendszer egy súlytalan közigazgatási berendezkedés, az önkormányzati rendszer teljes megcsúfolása volt. Minden volt ez, csak nem önkormányzatiság, vagy demokratikus népképviselet.
Az érvek gyakorlati szempontokat tartalmaznak, de mindez lényegét tekintve szemiotikai kérdés, és a történelmi nyelvi kifejezések megszüntetése hagyományok eltörlését, és az új, „szocialista kultúra” bevezetését szolgálta, nem?
Igen, ez teljesen egyértelmű törekvés volt.
ennek fontos lépcsőfoka volt az 1946:I. köztársasági törvény elfogadása. Ez ellen Mindszenty bíboros is tiltakozott, mondván legalább egy népszavazást ki kellene írni a kérdésben, és ezt tette Slachta Margit is, aki egyedüli képviselőként foglalt állást a törvény elfogadása ellen. A II. világháború utáni összeomlás következtében az előző rendszer nyilvánvalóan lejáratódott, de egy megfontoltabb vezetés biztosan bölcsebben járt volna el, mint a szovjet államrend megteremtésére törekvő kommunisták.
Mennyire tér el majd a jövőben főispán elnevezéssel illetett kormánymegbízotti tisztség, és a megye helyett ezentúl vármegyeként emlegetett közigazgatási egység fogalma az e kifejezésekkel jelölt történelmi fogalmaktól?
A vármegye kifejezésnek közel ezeréves története van, így érthető, hogy időközben többször változott a jelentése is. Szent István király kora óta legalább három vármegye-fogalmat tudunk megkülönböztetni. A XIII. századig a „királyi vármegye” fogalma létezett, ekkor a király birtokolta e területek nagy részét, és ő érvényesítette a befolyását, és nevezte ki az elöljárókat, akiket ispánnak neveztek. Ezt követően a „nemesi vármegye” fogalma létezett, amelyben a helyben lakó nemesség önkormányzatisága lesz a vármegye legfontosabb eleme, hiszen a vármegyei tisztikart a közgyűlést alkotó nemesek választották meg. Köztük az alispánt, aki a gyakorlatban a vármegye vezetője volt, míg a főispán inkább formális szerepet töltött be a vezetésben. Ez egészen a XIX. század közepéig így volt, és az 1848-as áprilisi törvények, illetve valójában a kiegyezés után indult átalakulás változtatta meg. Ekkor jött létre a dualizmus korában létező „polgári vármegye”. Ebben érdekes kettősséget látunk. Míg az alispán a helyi vármegyei társadalom képviselője volt, szemben a főispánnal, amelyet a központi közigazgatás, azaz a kormány delegált a vármegyék élére. Ez garantálta azt az egyensúlyt, hogy az alispánon keresztül a helyi társadalom érdekei, a főispánokon keresztül pedig a központi akarat is megvalósuljon. Még nem olvastam a törvényjavaslat részleteit, de feltételezem, hogy az új elnevezés nem jelent változást a kormánymegbízottak feladatai és jogkörei tekintetében. Ilyen értelemben
Akárhogy is, – ahogy ez Magyarországon lenni szokott – nagy politikai vita kerekedett a törvényjavaslat hírére. A kifejezések újbóli bevezetése láthatóan megosztja a társadalmat.
Természetesen e történelmi elnevezésekhez számos főleg XX. századi történés kapcsolódik. A magyar nemzet történelmi traumái családtól, származástól függően különbözően érintették az embereket, és ennek megfelelően különböző érzések kapcsolódnak a közjogi elnevezésekhez is. Ilyen értelemben ez nem kizárólag tudományos, hanem sok szempontból érzelmi, ízlésbeli kérdés. Az 1949 előtti időszak, a Horthy-korszak nyílt szavazásaiban például közreműködött a vármegyei közigazgatás, így az elnevezéseknek lehet negatív olvasata. De például a tanácsi rendszer bevezetése egy másik társadalmi réteget érintett rosszul, amely épp ezért másképp tekint ezekre az elnevezésekre. Az biztos, hogy
A Ludas Matyin szocializálódott, és a rajzfilm ispán-fogalmát elképzelőkben valószínűleg más érzéseket kelt, mint ahogy a történelmünket jobban ismerő emberekben.
Mennyire van ezeknek a kifejezéseknek létjogosultsága a XXI. században?
Olvasva a most újraéledt vitában megjelent véleményeket, sokan az 1949-50-es évek meglehetősen demagóg, politikailag motivált érvkészletét használják, amely
Az egész kérdést érdemes e kifejezéseinkre a XX. században rárakódott jelentéstartalmak boncolgatásánál jóval távolabbról nézni, hiszen az ispán elnevezésnek és a hozzá kapcsolódó tisztségnek kilencszáz éves hagyománya van a történelmünkben. A dualizmus közigazgatási rendszerének alapvetően jó működését és eredményeit illetően jellemzően konszenzus van. Történészként én természetesen a magyar hagyományoknak megfelelő terminológia visszavezetését támogatom. Úgy gondolom, törvénymódosító javaslat indoklásában szereplő érv, miszerint a vármegye kifejezés bevezetése az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai továbbélését szolgálja, kellőképpen alátámasztja ezeknek az elnevezéseknek a XXI. századi létjogosultságát.
(Pálfy Dániel Áber, mandiner.hu)
Add tovább!
