in ,

Nagyon nagy a baj nyugaton: gyermekek halhatnak meg az energiaválság miatt

Ez aggodalomra adhat okot.

Az Egyesült Királyságban gyermekek halhatnak meg azért, mert a szüleik nem tudják kifizetni a rezsiszámlákat.”

– figyelmeztetnek a szakértők, hozzáteszik: „akinek sikerül átvészelnie az idei telet, számtalan egészségügyi problémával fog küzdeni”.

Mint ahogy azt a 888.hu is megírta, az Egyesült Királyságban minden negyedik háztartásban lekapcsolják a fűtést az energiaárak miatt, az ország egy vezető politikusa azt nyilatkozta, hogy „mélységesen aggódik” amiatt, hogy a polgárok saját háztartásukban fagynak halálra.

 

Együttműködöm a vállalatokkal annak érdekében, hogy azok az emberek, akik valóban nehéz helyzetben vannak, segítséget kapjanak.”

– jelentette ki a Sky Newsnak a politikus.

Azt is világossá tette, hogy a jelenlegi brit kormánynak nem áll szándékában visszalépni az Oroszországgal szembeni szankcióktól, és kijelentette, hogy az ország „továbbra is elkötelezett abban, hogy segítsen Ukrajnának visszaszerezni az országát” a megszálló orosz erők elől.

 

Az Institute of Health Equity által közzétett jelentés szerint mind a gyermekek, mind a felnőttek, akik télen energiaszegénységbe kerülnek, különböző egészségügyi komplikációkat szenvedhetnek majd el, különösen a légzőrendszerüket illetően.

Bár a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a hideg miatt leginkább az idősebbeket fenyegeti majd a halálozás veszélye, a kutatók azt is hangsúlyozták, hogy ez a gyerekeket is érinti.

 

 

 

 

Úgy tűnik azonban, hogy nem minden európai ország hajlandó ilyen mértékben előtérbe helyezni az ukrán érdekeket: a magyar kormány csütörtökön jelentette be, hogy megállapodást kötött Oroszországgal, amely még több gázt biztosít az uniós állam számára.

 

Az áramellátásunk biztonságban van!”

– jelentette ki a közösségi médiában az ország külügyminisztere, Szijjártó Péter, aki hangsúlyozta, hogy az újabb gázszállítmányt Oroszország a már meglévő szerződéseken felül szállítja.

 

 

(888.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


ÚJ! Kövess minket a Twitteren is!
Twitter Logo Vector Art, Icons, and Graphics for Free Download

 


Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

Üzenet a diákokat hergelő tüntető tanároknak: takarodjatok dolgozni! Húzzatok be az iskolába oktatni gyermekeinket!

Fokozódik a nemzetközi helyzet – Medvegyev: aki ársapkát vezet be, az nem fog orosz gázt kapni