in ,

Nagyon jó a műsor! Gyurcsány Ferenc naponta alázza meg a Momentumot: ismét felfüggesztették a gödi momentumos polgármestert

Második alkalommal is felfüggesztette tisztségéből a gödi képviselő-testület Balogh Csaba momentumos polgármestert

Második alkalommal is felfüggesztette tisztségéből a gödi képviselő-testület Balogh Csaba momentumos polgármestert, aki így (további) 30 napig nem gyakorolhatja jogköreit. A tegnapi testületi ülést komolyabb előjáték előzte meg, ugyanis hétfőn a DK-s képviselők felfüggesztették párttagságukat, hogy ne kelljen betartaniuk a baloldali szövetség belső szabályait. Gyurcsány Ferenc trükkje bejött, a Momentum padlóra került.  

Hétfő után kedden is ülésezett a gödi közgyűlés, de továbbra sem sikerült lezárni a baloldali belharcot.

Megleckéztették a momentumos polgármestert

A Pest megyei településen régóta cirkusz van, aminek csúcspontján a DK, a Jobbik és az LMP helyi képviselői a Balogh Csaba-féle Gödi Összefogás frakciójából kiválva Göd Fejlődéséért néven új képviselőcsoportot alakítottak. Ezt követően a képviselő-testület július 17-i ülésén többségi szavazással fegyelmi eljárást indított a momentumos polgármester ellen, akit fel is függesztettek tisztségéből. A viszony annyira megromlott a felek között, hogy a múlt hét pénteki, rendkívüli testületi ülésen a baloldali többségű testület helybenhagyta a döntést.

 

A 30 napos fegyelmi eljárás a héten lezárult volna, azonban Lőrincz László DK-s alpolgármester a hét elején benyújtott egy újabb fegyelmi eljárást indítványozó előterjesztést a képviselő-testületnek. Ezt szavazta most meg a közgyűlés: így

Balogh Csaba újabb 30 napig (az újabb fegyelmi eljárás ideje alatt) nem gyakorolhatja polgármesteri jogköreit.

 

 

 

 

Bejött Gyurcsány trükkje

Ahogyan az várható volt, a “lebegő” DK-s képviselők is támogatták az indítványt. Ennek azért van jelentősége, mert a politikusok éppen a hétfői ülésen jelezték, hogy felfüggesztik párttágságukat. Azzal indokolták döntésüket, hogy Göd érdekei nem egyeznek az országos pártközpontok érdekeivel, ezért kénytelenek ezt meglépni.

 

 

 

Csakhogy emögött Gyurcsány Ferenc ravasz csele állt: a pártelnök a felfüggesztéssel “lebegő” pozícióban hagyta gödi politikusait, akik ezután is azt csinálhatnak, amit akarnak. Ez látható a legutóbbi szavazás eredményéből is.

Ahogy megírtuk, a trükk előzménye az volt, hogy vasárnap a Momentum országos vezetése feltételeket próbált támasztani a DK-val szemben. Többek között azt kérték, hogy Rónai Sándor DK-s uniós képviselő kérjen bocsánatot, amiért manipulált felvételt hozott nyilvánosságra, valamint az alpolgármestereket Balogh kívánsága szerint cseréljék le.

A végeredmény: Gyurcsány Ferenc – túlzás nélkül – bohócot csinált a Momentumból. 

 

(Bordács Bálint, origo.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Dúró Dóra: A Karácsony Gergely vezette főváros egyértelműen üldözi az autósokat – Videó

Akcióban az ellenzék – A Makovecz templom után a herendi életfát is megrongálták