in ,

Nagy lehet a hőség – Feri megint kiabált: rendszerváltást akar Gyurcsány

A DK ELNÖKE SZERINT NEM SZABAD GESZTUSOKAT TENNI A KORMÁNYNAK

Azon, hogy mi a viszonyunk a hazához, nem nagyon kell változtatni – így biztatta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőinek országos tanácskozásán az embereit. Fejtegette még az infláció okait is és arról is beszélt, hogy szívesen rendszert váltanának a DK-val.

 

 

Gyurcsány újabb „szenvedélyes beszéddel” jelentkezett a közösségi oldalán, ezúttal a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőinek országos tanácskozásbeli felszólalását osztotta meg a nyilvánossággal.

A képviselőkhöz intézett szólam elején leszögezte, hogy ellenzéki politikusnak lenni az egyik legnagyobb személyes és közösségi kockázatvállalás ma Magyarországon, majd úgy fogalmazott, hogy
Dicsőség, és megbecsülés jár azoknak a DK- soknak, akik erre mégis vállalkoznak.

Kiemelte, hogy bár fájó a választási vereség, de az elmúlt két hónapban pártjával alaposan végiggondolták a múltat, és arra jutottak:

Azon, hogy mi a viszonyunk a hazához, nem nagyon kell változtatni.

Elmondta azt is, hogy rendszerváltás kell, és ezt nem más, mint ő és a Demokratikus Koalíció kívánja elvégezni. Párttársainak figyelmét felhívta arra is, hogy nem szabad hagyni, hogy az ellenfél beköltözzön a lelkükbe. Mint mondta, „ha ez megtörténik, akkor lehet, hogy a te szád mozog, de mögötted az ellenfeled beszél”.

Kiemelte azt is, hogy majd ők meghatározzák, hogyan akarnak gondolkozni magyarságról, ötvenhatról vagy Trianonról. Gyurcsány arra nem tért ki, hogy ez a gondolkodásmód mennyiben kötődik Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármester nagy vihart kavart kijelentéseihez, miszerint „gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában, és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon”.

 

Gyurcsány kitért arra is, hogy azok, akik egyetértenek a hatalommal, gyengítik az ellenzék erejét, ezért nem szabad gesztusokat tenni a kormánynak.

 

A DK pártelnöke hosszan elmélkedett a kormánypárt törvénytelen hatalomra jutásán is, ezt azonban inkább filozófiai fejtegetésekre, mintsem konkrétumokra alapozta. Mint mondta, „Ez csak egy rendkívül veszélyes káros és gyalázatos trükk”.

Beszéde végén kifejtette az inflációról szólva, miért lesz rossz a magyaroknak, és hogy máris a nyakunkon a háborús infláció. Ennek okát taglalva hozzátette:

Nehezebb lesz az élet, mert a választópolgárok rosszul szavaztak, és hagyják Orbánt tovább uralkodni.

 

 

(Domján Anikó, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

 

 

 

Puzsér megint az ellenzéket és a kormányt savazza – Először kérjen bocsánatot Puzsér a budapestiektől, mert miatta jutott Kamu Geri Budapest élére!

Itt a vége! Teljes csicskulás: hiába ígérte meg Baranyi, aligha lesz helyi népszavazás a Fudanról