in ,

Na, megy a böribe? Deák Dániel szerint Herczeg Zoltánt tartóztatták le drogvisszaélés vádjával

Rendőrök csaptak le október 21-én H. Zoltán ismert divattervezőre.

Rendőrök csaptak le október 21-én H. Zoltán ismert divattervezőre. A férfi letartóztatását vasárnap elrendelték, mivel lakásán jelentős mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot találtak – tudta meg a Magyar Hang. A lap szerint a divatszakmában ismert gyanúsított ellen– aki úgy tűnik egybeesik a politikai életben is hangos tervezővel– a hatóság kiterjedt nyomozást folytat, mivel felmerült, hogy H. kereskedett is a droggal. Ennél is pikánsabb, hogy a lap szerint a közéletben ismert nevek is felmerültek, de a rendőrség cáfolta azt a korábbi értesülést, hogy politikusokról vagy újságírókról van szó. Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője megnevezte az érintettet, aki szerinte Herczeg Zoltán.

A lap megjegyzi, a divattervező október 21-én volt aktív utoljára a közösségi oldalán, illetve a lap sem tudta elérni. Ismertették továbbá, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság csak annyit közölt:

Megkeresésére az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján nem áll módunkban válaszolni.

A PestiSrácok.hu megkeresésére a rendőrség az alábbi tájékoztatást adta:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2022. október 21-én bűnügyi információk alapján fogtak el két férfit Budapest IV. és XIII. kerületében. Az egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm növényi törmeléket – az elsődleges adatok szerint marihuánát- és 16 gramm kokaingyanús port, a másiknál összesen körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port – elsődleges adatok szerin kokaint – találtak. Az anyagokat szakértők vizsgálják. A BRFK kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A rendőrség mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, egyiküket a bíróság azóta letartóztatásba helyezte. Az eljárásnak jelenleg nincs több gyanúsítottja.

VANNAK, AKIK SZERINT TELJESEN EGYÉRTELMŰ, HOGY HERCZEGRŐL VAN SZÓ

Deák Dániel közösségi oldalán felfedte a gyanúsított kilétét, szerinte egyértelmű, hogy Herczeg Zoltánról van szó.

Ám nem csak az elemző számára egyértelmű, hogy ki lehet az ismert divattervező, ugyanis Herczeg közösségi oldalán elkezdtek tombolni a követői, akik szerint a kormány indított lejárató hadjáratot kedvencük ellen.

 

 

Herczeg Zoltán szabadlábon utoljára múlt héten tűnt fel az RTL KLUB egyik műsorában, ahol arról beszélt, hogy felhagy a divattervezéssel.

KOKAINT REKLÁMOZOTT AZ ÁLTALA TERVEZETT PÓLÓN

Évekkel ezelőtt nagy port kavart, hogy Herczeg az általa tervezett és az egyébként utcai viseletre szánt pólóin a kokain fogyasztását reklámozta. A Ripost beszámolója szerint nagyon büszke volt rá, még az Instagram oldalán is dicsekedett legújabb kreálmányával, amin a népszerű mesehős, Alice látható, ahogy épp a kézfejéről szívja fel a fehér port.

 

 

 

(pestisracok.hu)

 

 



 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Orbán Viktornak üzent az ukrán külügy

Németh Balázs: rendben van-e ha egy ember kiáll a színpadra egy nyilvános eseményen és primitív, bunkó, alpári stílusban böfög a mikrofonba?