Támogatás
csütörtök, március 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Na még ez hiányzott! Rádiót indít a hajléktalanfejű Iványi Gábor közössége

0 megjegyzések 15 megtekintés

Közösségi, közösségépítő rádiót tervez indítani az Oltalom Karitatív Egyesület – írta a Hírklikkre hivatkozva a 24.hu. Iványi Gábor a közösség vezető lelkésze a portálnak elmondta, hogy

idővel szeretnék, ha minden nagyobb településen kialakulna egy-egy Oltalom-sziget, ahol helyi kisközösségek találkozhatnak és beszélgethetnek.
Az Oltalom Rádió az interneten már elérhető, azonban egyelőre még nem sugároz élő, tervezett adást.

Már májusban beindulhat az előkészített adásmenet
„Semmiképpen nem akarunk, nem is tudunk, és szeretnénk konkurálni a Klubrádióval vagy a Civil Rádióval és a legkevésbé sem szeretnénk olyasmibe belecsúszni, mint amit a Hit Gyülekezete művelt. Ők ugye ránehezedtek a Klubrádió hullámhosszára, amint az ATV is a kormánypropaganda része lett” – mondta Iványi, aki azt is elárulta, hogy

a rádió a nap 24 órájában sugározna, és már májusban beindulhat az előkészített adásmenet.
A rádióhoz Molnár Áron színész, aktivista is csatlakozott, a kis stábbal dolgozó médium egyik motorja pedig Herényi Károly egykori MDF szóvivő lehet, aki jelenleg kommunikáció szakon tanít – írta a 24.hu.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.