in ,

Na, beszólt a nagytudású Spíró György is a HVG-ben. Ezt bírta mondani: „A jobbágymentalitás tartja hatalomban Orbánt”

A HVG futószalagon szállítja a hülyéket

Íme néhány erős mondat Spírótól:

 

„Magyarországon nem új az a mentalitás, hogy nem munkával, hanem rablással lehet vagyont szerezni; gyakorlat volt a Horthy-korszakban, a nyilasok idején és a háború után egyaránt. Ahogy az előjogok rendszere is szinte folyamatosan működött, a dzsentrivilágban és a szocializmusban is, csak a kiváltságosok cserélődtek.”

„A regnáló hatalom jól ismeri a létezett szocializmus gyakorlatát, és az állam ma ugyanúgy szól bele a gazdaságba és az egyéni sorsokba.”

„A nyugati cégeket semmi komoly retorzió nem érte, a Fidesz éppúgy a tenyerén hordja őket, mint a szocialisták. Nem is tehet mást. De lassan mégis csúszunk lefelé. Távolabb kerültünk Európától, mint a reformkor óta bármikor. Még a szocializmusban is több, nemzetközi szintű újítás volt lehetséges Magyarországon, mint most. Akkoriban legalább a keleti piac bizonyos szegmenseiben az elsők között lehettünk.”

„Egy újra jobbágyosított társadalmat könnyű ellenségképpel ellátni. A babonák iránti vonzódásban talán van egy antropológiai állandó, amely átível az évezredeken. De minden új babona csak addig tart, amíg a szavazók viszonylag jól élnek. Akik Magyarországon nagyon rosszul élnek, a társadalom negyven százaléka, azok nem szavaznak, ezért is vehetik semmibe az érdekeiket.”

„Hiába beszél az ellenzék jobb oktatásról, normális egészségügyről, amíg a katasztrófa messze van, nincs mozgósító ereje. Az összeomlásig elműködgetnek a több rendszer óta bevált egyéni furfangok, a magánrendelés, a hálapénz.”

EDDIG a spírói ostobaság.
Nagy-Bandó, Konrád, és a többi idióta sivalkodó után megérkezett Spíró György is, lenyilatkozta a maga baromságát.
„Köszönjük!”. De tényleg…

Spíró! ÜLJ LE! EGYES!

 

mindenszo.hu

Csudálatos hír! – Egyre durvábban bezuhan az RTL KLUB – Az RTL Klub ilyen gödörben talán még soha sem volt

Nyílt levél Spíró Györgynek, aki szerint Orbánt a jobbágymentalitás tartja hatalomban…