in

Működik a demokrácia: gyanúsítottként hallgatták ki Völner Pált

A volt államtitkár a kihallgatásán rövid vallomást tett, a bűncselekmény elkövetését tagadta, kérdésekre azonban nem kívánt válaszolni.

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki szerdán Völner Pál országgyűlési képviselőt. A nyomozó hatóság előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben – írta meg cikkében a napi.hu.

Miután december 14-én megjelent a Magyar Közlönyben az Országgyűlés határozata Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztéséről, megnyílt a törvényes lehetősége annak, hogy az országgyűlési képviselővel szemben az ügyészség eljárási cselekményeket folytasson – idézi a lap a Főügyészség közleményét.

 

Eddig 13 személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség

A nyomozó ügyészség Völner Pállal szemben a vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúját közölte. A főügyészségen folyamatban lévő ügyben eddig 13 személyt hallgattak ki gyanúsítottként.

Völner Pál a gyanúsítás közlésével szemben panasszal élt, a kihallgatásán rövid vallomást tett, amelyben tagadta a bűncselekmény elkövetését, kérdésekre azonban nem kívánt válaszolni

– közölte az ügyészség.

 

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Pap Sándor lesz Kőbánya és Kispest fideszes jelöltje 2022-ben – Hajrá, Pap Sándor!

Reagált a Belügyminisztérium Kamu Geri lányos hisztijére: a tárca többek között rámutatott, hogy a mára tucatnyi feljelentést magában foglaló ügycsoportban az egyik feljelentést maga a főpolgármester tette