A Jobbik átveri a baloldalt

 

Orbán Viktor nélküli jobboldali kormányhoz kellenének a pártok és szavazók

 

Barátai és ellenségei is azt gondolják, hogy a 2018-as választás első helyezettje a Fidesz lesz. Az egyetlen kérdés, hogy a Jobbiknak a baloldallal összefogva sikerül-e megakadályozni a kormánypárt abszolút többségét, azaz a korábbi elveik feladásával győzhetnek-e azok, akik nem nyernek.

Sokan dolgoznak ma már a baloldalon egy ilyen szövetség összekovácsolásán, figyelmen kívül hagyva, hogy a Jobbik valójában nem akarna velük kormányozni. Sokkal valószínűbb, hogy a kisebbségbe kerülő Fidesszel törekedne szövetségre. Simicska Lajos kedvenc pártjának csak ideiglenesen van szüksége a baloldalra.

Mivel a 2018-as választás a várakozások szerint ugyanazzal az eredménnyel zárul, mint a 2014-es, sokan hasonlítják mostanság össze a két megméretést. A népszerűségi adatok szinte pontosan megegyeznek, bármelyik kutatócégről legyen szó. Sőt a kormánypárt iránt szemernyi szimpátiával sem vádolható műhelyek szebben csillogó adatokkal álltak elő, mint például a 2014-es választáson a legpontosabb előrejelzést adó Nézőpont Intézet.

A Medián és a Tárki szerint akár a leadott szavazatok 59-61 százalékát is megszerezheti a Fidesz (ha a bizonytalanok nem szavaznak), míg az e sorok szerzője által vezetett Nézőpont csupán a négy évvel ezelőttihez hasonló, 44 százalékos listás eredményt mér a kormánypártnak.

A Fidesz ezek alapján joggal remélheti, hogy megszerzi a következő parlamentben is az abszolút többséget.
A pártok népszerűségi mutatója mellett azok rendszere is első ránézésre változatlan. A középen lévő egyetlen, kormányzó néppárt mellett csak legfeljebb középerős és egyik-másik társadalmi csoport képviseletére alkalmatlan, ideológiájukban elvileg ellentétes pártok találhatóak. A Jobbik továbbra is mikropárt Budapesten, a baloldali pártok pedig napról napra veszítik el a hídfőállásaikat a Budapesten kívüli országrészen. A kétoldali,

fantáziátlan ellenzék elleni kétfrontos háború pedig a 2007–2008 körül kialakult centrális erőtér fennmaradását sejteti, amely az egyéni választókerületekben szükséges többség megszerzése céljából komoly előnyt jelent a legnépszerűbb kormánypártnak.

2018 más lesz

Alaposabb vizsgálat után azonban hamar feltűnik, hogy a helyzet legalább három szempontból lényegesen megváltozott a 2014 óta eltelt három év alatt. A fentiekben leírt látszat tehát csal. Az első fontos különbség, hogy egyre nagyobb biztonsággal állítható, jövőre a baloldal nem tud közös listát és – ami ebből következne – saját miniszterelnök-jelöltet állítani.

Nemcsak a várható ezüst- vagy bronzéremért nem akar senki sorba állni, egész egyszerűen nincs egyetlen, a jelöltséggel együtt járó nyilvánosságot elviselni képes személyiség sem a baloldal háza táján. Gyurcsány Ferenccel szemben a túlnyomó többség még mindig bizalmatlan, Molnár Gyula MSZP-elnökként sem jut senkinek kormányfőjelöltként eszébe, a casting legutóbbi győztesesélyese, Balázs Péter pedig valójában még a bejelentés előtt megbukott és visszalépett. Ha hinne a baloldal a győzelmében, mindenki alárendelné magát a közös lista fegyelmének, s a kimaradók a majdani miniszteri vagy államtitkári posztokkal vigasztalódnának.

2014-ben Mesterházy Attilának még sikerült elhitetni a baloldali szavazókkal, bármilyen irreálisnak is tűnt már akkor is érvrendszere a kívülállónak, hogy a Fidesz legyőzhető. Igaz, az illúziókeltésnek ára is volt, mert így nem utasíthatta vissza a közös listaállítás tervét sem.

Ma viszont a baloldali pártok a különálló listák versenyétől remélik, hogy letisztulnak az erőviszonyok és 2018 után újragondolhatják pozíciójukat. Tömören szólva, őszinte túlélési és nem hamis győzelmi tervet követnek a következő választás előtt a baloldali pártok.

A másik eltérés 2014-hez képest, hogy – a továbbra is önállóan induló balzöld LMP mellett – létrejött egy új liberális párt, a Momentum. A liberalizmus eszmei válságát jól mutatja, hogy politikusai mindent elkövetnek azért, nehogy liberálisnak nevezzék őket.

Tudják, hogy Magyarországon az egyet jelent a karanténba zárkózással. De hiába a tények tagadása, a magabiztos stílus, a személyi összetétel és az államkritikus program beszédes. Ugyan a társadalom többségét biztosan nem fogják megnyerni fellépésükkel, az önálló induláshoz való ragaszkodásuk – ha tényleg kitart jövő áprilisig – konzekvens, s ha sikeres is, a párt ott folytathatja, ahol az SZDSZ abbahagyta. A 2018-as választás szempontjából azonban a legfontosabb újdonság nem ez, hanem az, hogy a Momentum önérdekből elméletet gyártott a balliberális összefogás ellen.

Harmadik eltérésként a Jobbik és a baloldal politikusainak egymásra találását, a korábbi korlátok szinte teljes lebomlását, a Jobbik politikusaihoz kötődő antiszemita kijelentéseken való nagyvonalú baloldali felülemelkedést kell megemlíteni.

A papíron létező centrális erőtér valójában inog, mivel a két ellenzéki oldal összefogásával a háromosztatú politika újra kétszereplős lehet. Persze, nem eszik forrón a kását, s a „koordinált indulás” még számos technikai nehézséggel néz szembe, a szavazók pedig csak „kartotékadatok” a stratégák íróasztalán, a valóságban hús-vér emberek, akiket meg kell győzni a száznyolcvan fokos fordulatokról, a korábbi elvek feladásának hasznosságáról.

Mindennek dacára nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy valamilyen szintű összeborulásra sor kerül 2018-ban a Jobbik és a baloldal között. Közös jelöltek nem lesznek, ennél fontosabb az ellenzéki pártoknak a saját jelöltek után járó állami kampánytámogatás, de a Jobbik azt fogja üzenni szavazóinak, nem baj, ha néhány városban a baloldalhoz közel állóra voksolnak, s a baloldal vezetői pedig a Jobbik melletti x-hez adnak majd bátorítást.

A „nagy októberi szocialista forradalom” századik évfordulóján még mindig igaz: a hatalom megszerzésének célja minden eszközt szentesít.

A mesterterv

Csakhogy a baloldal nem számol azzal, hogy a bolsevizmust a Jobbik vezetői is jól ismerik és használják. Ezért a hatalomszerzés érdekében számukra a hazugság sem tiltott eszköz. S könnyen lehet, hogy a baloldallal való összefogás kísérlete sem más, mint egy ilyen hazugság.

Elképzelhető, hogy a Jobbik számára a baloldal csak a Fidesz abszolút többségének megtöréséhez, de nem a közös hatalomgyakorláshoz, illetve kormányzáshoz kell. Ha így van, hiába a közgondolkodók önmegtagadása, Heller Ágnes vagy Somogyi Zoltán udvarlása Vona Gábornak, a Jobbik számára a baloldallal való összefogás eszköz és nem cél.

Az egykori nemzeti radikális, ma taktikai okokból migráns-, CEU- és állatbarát párt mesterterve több lépésből áll. Az első a Fidesz abszolút többségének megtörése. Ha a baloldallal remélt rejtett összefogása sikeres lenne, s nagyjából ötven választókerületben megakadályozná a Fidesz jelöltjeinek győzelmét, akkor elérné a Jobbik a valódi célját, s megakadályozná a Fidesz és a KDNP parlamenti többségét és ezáltal kormányzásának folytatását.

Ebből a szempontból a Jobbik számára nem győztesek kiléte, hanem azok mennyisége fontos a választókerületekben. Ezen a jelenlegi, félig nyilvános koordináció fázisában, akár az ötven választókerület többségében is, udvariasan előreengedheti a Jobbik a baloldali jelölteket. S vajon melyik megélhetéséért aggódó balos képviselőjelölt fog megharagudni, hogy a Jobbik neki is gyűjt szavazókat?

Ha azonban a mesterterv első lépése sikerül, új politikai helyzet jönne létre. A második lépéshez már nem kell a baloldal. Semmi sem kötelezné a Jobbikot a baloldallal való közös kormányzásra, mivel az összekacsintás sem lenne nyilvános és ezáltal a választók számára számonkérhető. Lehet, hogy a baloldaliak megszereznék a mandátumok 30-40 százalékát a koordináció révén, de nem kerülnének hatalomra. Azok, akik a hatalom érdekében kampányolnak, most a balliberális körökben a Jobbikkal való összefogás mellett, hoppon maradnának.

A régi befolyás visszaszerzése

Ebben az új helyzetben a Jobbik ugyanis feltételezhetően sokkal inkább a Fidesszel vagy a Fidesz egy részével törekedne a kormányalakításra. A kiszámíthatatlan, kesze-kusza és felkészületlen baloldali körök helyett Vona Gábor a jól szervezett és a kormányzásban rengeteg tapasztalattal bíró Fideszt környékezné meg. Mindez mégsem a most a baloldalnak udvarló pártelnök, hanem sokkal inkább Simicska Lajos szándéka. A Fidesz és a Jobbik közötti együttműködéssel ugyanis visszaszerezhetné régi befolyását, s megtérülhetne hatalmas politikai befektetése, a Jobbik finanszírozása.

Természetesen mindez a népszerű, erős társadalmi támogatottsággal rendelkező, közvetlen választáson is a miniszterelnöki poszt egyetlen esélyesének számító Orbán Viktor megbuktatását is jelentené. Nem véletlenül, hanem tudatosan. Ez Simicskának, amióta 2015-ben felmondta fiatalkori barátságukat, a legfőbb vágya.

Tudja, hogy ha a Fidesz egységesen szorulna ellenzékbe a Jobbik és a baloldal közös, illegitim kormányával szemben, morális fölényével és felkészültségével Orbán Viktor a következő demokratikus választáson jó eséllyel visszaszerezné a hatalmat. Így történt ez 2006 után is.

Ezért aztán a mesterterv harmadik eleme, a Fidesz megosztása a részleges hatalomban tartása révén, illetve Orbán Viktor hátországának felszalámizása nélkülözhetetlen a Jobbik és Simicska Lajos győzelméhez.

Hogy mindez sikerül-e, a következő öt hónaptól és természetesen egy új helyzetben a lojalitás fenntartásától függ. Nem biztos, hogy így történnek majd a dolgok, de így is történhetnek. Egy biztos: minden baloldali és fideszes szimpatizánsnak érdemes számolnia ezzel. A titkos mestertervek halála ugyanis csak a nyilvános megvitatásuk lehet.

A szerző politológus, a Nézőpont-csoport vezetője