in ,

Most ásta meg az EU a saját sírját – Döntött az EU: újabb szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben

Az Európai Unió tervei között szerepel, hogy további büntetőintézkedéseket fogadnak el Oroszországgal szemben és növelik az Ukrajnának nyújtott támogatást.

„Az Európai Unió tagállamai megállapodtak szerdán New Yorkban, az ENSZ Közgyűlése alkalmával tartott találkozójukon, hogy újabb szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, és növelik az Ukrajnának nyújtott támogatást” – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Úgy döntöttünk, hogy amint lehet további büntetőintézkedéseket fogadunk el Oroszországgal szemben partnereinkkel együttműködve”

– fogalmazott Borrell, miután egyeztetett a tagállamok tárcavezetőivel.

Közleményében a politikus azt írja, hogy a részleges mozgósítással, annektálásról szóló jogsértő népszavazások támogatásával és tömegpusztító fegyverekkel fenyegetőzéssel Oroszország a konfrontáció útját választotta.

„Az atomfegyverekre hivatkozás nem rendíti meg eltökéltségünket, elszántságunkat és egységünket, hogy kiálljunk Ukrajna mellett, és átfogó támogatást nyújtsunk ahhoz, hogy Ukrajna képes legyed megvédeni területi épségét és szuverenitását mindaddig, amíg erre szükség van” – tudatta Borrell.

Az uniós főképviselő szerint a Vlagyimir Putyin által bejelentett részleges katonai mozgósítást pánik és elkeseredettség szülte:

Teljesen világos, hogy Putyin el akarja pusztítani Ukrajnát”

– mondta Josep Borrell újságíróknak New Yorkban, kiemelve, hogy az orosz gazdaság egyes szektorai és a háborúért felelős személyek, szervezetek ellen készülnek újabb szankciók. Azt is elmondta, hogy hisz abban, hogy a miniszterek tanácsában egyhangú támogatást kapnak majd az újabb szankciók.

(MTI)

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

 

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

A többiek kullognak a magyarok mögött: már a lengyelek és a szlovákok is befagyasztanák az áram árát

Futóbolondok – Bemutatjuk Gyurcsányék árnyékminiszterét: eltörölné a benzin- és élelmiszerárstopot, emelné az adókat