Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Mindenki nyugodjon le! Nem Mini-Dubaj, hanem Grand Budapest épül a fővárosban

1 komment 1,2K megtekintés

A Kormány és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti nemzetközi megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében megszületett kormányzati döntés alapján 2025. január 16. napján sor került Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeinek értékesítésére. A nemzetközi megállapodásban az Egyesült Arab Emírségek vállalta, hogy legalább 5 milliárd eurónyi beruházást hajt végre az érintett ingatlanokon, létrehozva ezzel egy új, modern városrészt.

A jelenleg elhagyatott és elhanyagolt Rákosrendező vasútállomás körüli terület már régóta várt, átfogó és komplex fejlesztése indulhat meg – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.

 

 

Ez a Rákosrendezőn és vonzáskörzetében élők számára jelentős előrelépést és fejlődést fog jelenteni elsősorban a tömegközlekedés minőségét és elérhetőségét illetően. A beruházással jelentősen fejlődik Budapest közlekedése, továbbá a XIV. és a XIII. kerület összeköttetése is érdemben javul. Az érintett területrészek kijelölése a MÁV Zrt. igényeinek megfelelően, a Társasággal szoros együttműködésben valósult meg, melynek alapján Rákosrendező területéből mintegy 85 hektárnyi területet értékesített az állam, nettó 50,9 milliárd forintos vételáron.

A rozsdaövezet felszámolása érdekében az eladásra független szakértő által meghatározott értéken került sor, a fejlesztést az Eagle Hills csoport valósítja meg.

Az új tulajdonos feladata lesz a terület beruházási tevékenységhez szükséges előkészítése, a hulladékok elszállítása és a környezeti kármentesítés elvégzése is.

A kormányzati döntésnek megfelelően az Eagle Hills a vételárat három ütemben fizeti meg, a teljesítés a nemzetközi megállapodásban foglalt állami vállalások teljesítéséhez igazodik. A Fejlesztő az első vételárrészlet megfizetését követően tulajdonjogot szerez a terület felett annak érdekében, hogy el tudja kezdeni a fejlesztéseket. Az egyes vételárrészletek biztosítására az állam több biztosítékot, garanciát is kért (anyavállalati garancia, bankgarancia, visszavásárlási jog), amelyeket az Eagle Hills biztosított.

A nemzetközi megállapodás és a kormánydöntés értelmében, a rögzített állami vállalásokra figyelemmel a további vételárrészletek megfizetésére az egyes állami vállalások teljesítésekor kerül sor. Így a második vételárrész megfizetésének feltétele a fejlesztés sikeres megvalósításához szükséges jogalkotási intézkedések több lépcsőben történő megtétele, többek között a vonatkozó építésügyi előírások felülvizsgálata, módosítása, a beruházás kiemelt jelentőségű beruházássá minősítése, valamint a szükséges telekalakítások lefolytatása.

Rengeteg felújítást hoz majd a Grand Budapest projekt

Az utolsó vételárrész megfizetésének feltétele a megállapodás szerinti, mintegy 800 millió eurónyi állami infrastruktúra fejlesztés megvalósítása. Ennek keretében

– gyalogos- és vasút feletti közúti felüljáró,

– vasúti pálya fejlesztés,

– az M1-es metró meghosszabbítása,

– kerékpárút és gyalogút megépítése,

– valamint a vasúti pálya befedése valósulhat meg

oly módon, hogy felette egy park kialakítható legyen. A fejlesztések várható időtartamára tekintettel a szerződés lezárására legkésőbb 2039. március 13. napjáig kerül sor, melyet követően a Fejlesztő köteles kifizetni a terület teljes – inflációval növelt – vételárát.

A nemzetközi megállapodásban az Egyesült Arab Emírségek vállalta, hogy legalább 5 milliárd eurónyi beruházást hajt végre az érintett ingatlanokon, létrehozva ezzel egy új, modern városrészt.
Az Eagle Hills által bemutatott elképzelések alapján a terület egyes részein 250 és 500 méter magasságú épületek is elhelyezhetők. A fejlesztés során a beruházónak minden hatályos építészeti, biztonsági és környezetvédelmi szabályt be kell tartania, ezt az állam a legszigorúbban fogja ellenőrizni és betartatni. A megállapodás és a városrészfejlesztési projekt is rávilágít arra, hogy Magyarország iránt a bizalom továbbra is töretlen és hazánk egyre vonzóbb befektetési célpontot jelent a külföldi befektetők számára.

A Rákosrendezőt érintő beruházás az elkövetkező években új munkahelyeket fog létrehozni, valamint érdemben fog hozzájárulni a gazdasági-, különösen az építőipari teljesítmény erőteljes növekedéséhez.

Ahogy azt reggel a Világgazdaság megírta, elkezdődik a Grand Budapest projekt előkészítése, miután az Eagle Hills Csoport ingatlan adásvételi megállapodást írt alá a Magyar Állammal.

 

(Vadak)

 

A mindenszo.hu fennmaradásához kérjük a segítségedet! Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!

 

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
1 Hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése
Bácsi Jenő
Bácsi Jenő
26 napok ezelőtt

Kamu Geri eközben nem épít semmit, csak leépít és telerakja Gerikaróval a fővárost❗
Egy igazi barom❗

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

1
0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.