Támogatás
hétfő, április 28, 2025
Támogatás
Támogatás

Mindenki nyugodjon le a p***ba – Nem veszélyezteti a CEU politikai blöffje a magyar felsőoktatás megítélését

0 megjegyzések 5 megtekintés

A Soros-egyetem politikai blöffje nem veszélyezteti a magyar felsőoktatás megítélését

 

Mint ismeretes, lejárt a Soros-egyetem, a CEU által a magyar kormánynak adott „határidő”, ugyanis a Budapesten székelő Soros-egyetem december 1-ig adott „határidőt” a kormánynak, hogy a felek aláírják a maradáshoz szükséges szerződést. Így a Soros-egyetem, ha tartja a szavát, akkor a képzései egy részét Bécsbe viheti. Az eset kapcsán a Hír TV Rétvári Bence oktatásért is felelős államtitkárt kérdezte, aki politikai hadjáratnak nevezte a zsarolást. Időközben a Magyarországot gyűlölő képviselő, az ALDE nevű EP-frakció vezetője, Guy Verhofstadt is megszólalt az ügyben, és egy jóízűt nácizott.

Rétvári Bence a Hír Televíziónak azt mondta: az intézmény eddig nem tudta bizonyítani, hogy külföldön is van működő egyetemi képzése, amely alapján Budapesten is kiadhat diplomát.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az államtitkár hozzátette: a magyar felsőoktatási intézmények előkelő helyen szerepelnek a nemzetközi ranglistákon, a CEU képzésein pedig inkább külföldi hallgatók vesznek részt.

„Meg kell becsülnünk a saját, hazai egyetemeinket, azokat kellő helyen kell értékelni, nagyon sok rangsorban nagyon szép helyezéseket érnek el, a felsőoktatási normatíva 40 százalékkal fog emelkedni a következő két esztendőben” – nyilatkozta az államtitkár.  Legyünk büszkék a hazai intézményeinkre, és egy ilyesfajta politikai blöff, egy ilyen politikai hadjárat nem kell, hogy veszélyeztesse a magyar felsőoktatás megítélését– mondta.

 

Verhofstadt siratja a Soros-egyetemet

Időközben Magyarország „nagy európai barátja”, a belga liberális EP-képviselő, Guy Verhofstadt is megszólalt az ügyben Twitter-oldalán, és szokásosan egy jóízűt nácizott, majd kifejtette, hogy Orbán Viktornak szégyellnie kellene magát, ahogy az Európai Néppártnak is.

 

 

(forrás:www.origo.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.