in , ,

Migráns támadt rá a jobboldali svéd politikusra (videó)

A jobboldali Alternatíva Svédországnak (AfS) párt politikusát leütötte egy migráns a választási kampány során

Egy átlagos választási kampányeseménynek indult a dolog, amikor a párt politikusai megálltak kampányolni Uddevalla városában.

Az AfS tagjait, köztük a képviselőjelölt Markus Jonssont egy feldühödött tömeg fogadta, amely ordítozva, szlogeneket kiáltozva várta őket. A tábláikon az állt, hogy „Crush racism!”, vagyis nagyjából „üssük a rasszizmust”.

A párt politikusai megpróbálták elmondani a programjukat, ám a dolgok hamar eszkalálódtak. Az összegyűlt kisebb tömeg, amelyben láthatólag sok migráns volt, tojást kezdett dobálni a svéd hazafiakra. Ezután egy migráns odalépett Jonssonhoz és teljes erőből arcon ütötte, ami miatt a férfi a földre vágódott.

Az orosz Russia Today forgatócsoportja pont ott volt a helyszínen és rögzítette az eseményeket. Az AfS politikusai és aktivistái azonnal elhagyták a helyszínt, míg a támadót a rendőrök őrizetbe vették.

Markus Jonsson a csatornának nyilatkozva elmondta, hogy akkor kapott az arcára egy nagyobb ütést, amikor a párttársától próbálta távol tartani az erőszakos migránst. Mindketten kaptak ütéseket, ám csak Jonsson esett a földre.

A rendőrség közölte, hogy összesen két személyt tartóztattak le.

A demokraták is hasonlóan jártak

A szintén bevándorlásellenes – de jóval nagyobb támogatottsággal rendelkező – Svéd Demokraták vezetőjét, Jimmy Akessont tojással és paradicsommal próbálták megdobálni Falkenberg városában, amikor a kampánybeszédét szerette volna elmondani. A rendőrök végül időben közbeléptek, ám így is verekedés lett az esetből.

Akesson poénra vette a dolgot és azt közölte, hogy „valakitől kaptam egy paradicsomot és egész finom volt”.

Közelgő választások

A feszültség a közelgő választások miatt szabadult el. Mint ismert, a balliberális svéd kormány százezerszámra fogadta be a migránsokat ész nélkül. Emiatt számos svéd város felismerhetetlenül átalakult és Svédország nyakába szakadt a migránsok integrálásának feladata – ez a bűvésztrükk még nem sikerült senkinek Európában.

A bűnözés a svéd viszonyokhoz képest elszabadult, főként a nők elleni erőszakos támadások száma növekedett meg riasztó mértékben. A muszlim tömegekkel együtt megérkeztek az országba a problémát okozó kulturális jelenségek is, amelyek Nyugat-Európában is megdöbbenést okoztak: a nők elfátyolozásának gyakorlata, a nők alsóbbrendűként való beállítása, a női nemi szerv megcsonkítása, a muszlimok intoleranciája, a szélsőséges iszlám, a terrorveszély és még lehetne sorolni napestig.

Jimmy Akesson.

Fotó: AFP

Ennek megfelelően az utóbbi években a bevándorlásellenes Svéd Demokraták népszerűsége rakétaként lőtt ki, jelenleg jó eséllyel pályáznak a második helyre.

Az AfS a Svéd Demokraták ifjúsági szervezetéből alakult nagyjából egy éve. Az AfS jelenlegi tagjait szélsőséges nézeteik miatt rúgták ki a pártból. Az AfS szerint a migránsok nagyobb részét egyszerűen ki kellene toloncolni az országból.

Jövő héten választásokat tartanak Svédországban.

(888.hu, Bácska Balázs)

Bréking! – Orbán Viktor győzött: fizet az unió a déli határ védelméért!

Merkel fél – Rendkívüli rendőri jelenlét közepette tüntettek Chemnitzben