in , ,

Megszavaztuk! Kiss Ádám és Tóta W. a hét keresztényellenes tahója – Vágó István már kiesett a versenyből (Isten nyugosztalja)

Tuti, hogy három befutó lett volna.

Vágó István már szorgalmasan pötyögte napi keresztényellenes sirámját, a pápa és Fidel Castro találkozójával vont párhuzamot a komcsi Kuba és Magyarország között. Aztán Vágót hirtelen elvitte az ördög, mondhatni kiesett a versenyből. Isten nyugosztalja. Halottról igazat, vagy semmit, így szól helyesen a mondás. Mi igazat írtunk róla.

 

 

Tóta W. is előkerült, természetesen: lehet otthon verték a szülei gyerekkorában és az is lehet, hogy a család katolikus volt, bár ennek kevés az esélye. Na, mindegy, ő annyira gyűlöli Magyarországot, a keresztényeket, meg úgy mindenkit, hogy minimum az az itiner, hogy bele kell állni a keresztényekbe, meg ilyenkor egy kis orbánozás és fideszezés is dukál. Szóval ő a hét egyik keresztényellenes tahója, ezt bátran kijelenthetjük.

A másik díjat Kiss Ádám őfaszkalapsága nyerte, róla már írtunk. Nem is érdemes több szót pazarolni ezekre a közönséges gazemberekre, csupán annyit még talán, hogy ha két nevezett rohadék Németországban élne, tuti, hogy mondjuk az uralkodó muszlim eszmékkel és muszlim vezetőkkel nem mernének így viccelődni, ugyanis amazok nagyjából azonnal machetét ragadnának.

Kiss Ádám és Tóta W. korunk liberális betegségei, fertőző gócok, közönséges előemberek.

Elég ezekből.

 

Függöny.

 

 

mindenszo.hu

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Összeomlóban Budapest közbiztonsága: gyilkosság történhetett a Rózsadombon

Vége van – Eltűnt a baloldal, már majálist sem tartanak