Támogatás
csütörtök, március 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Megint hazugságot közölt az MTI – A pestisracok.hu meg (nem szándékosan) átvette – Hazudik a nemzetközi média az USA választásokról

0 megjegyzések 9 megtekintés

Már írtunk arról és finoman fogalmaztunk, hogy az MTI nem jól végzi a munkáját. Olyan nemzetközi szolgáltatóktól vesz át híreket, amelyik mindegyike hazudik. Pl. Reuters, vagy AP.

Erről már írtunk:

Az MTI rosszul végzi a munkáját, így pedig a Köztévé és a többi jobboldali sajtó is megfertőződik a manipulatív hírekkel – Vérszegény hírek külföldről

 

 

 

És arról is írtunk, hogy a hamis híreket a jobboldali sajtó is (nem szándékosan), de átveszi!

 

 

Itt egy konkrét hír, amit a pestisracok.hu leközölt, az MTI-re hivatkozva, a MTI meg valamelyik külföldi álhírgyártól átveszi:

 

 

Nos, konkrétan ebből a hírből SEMMI sem igaz! Így, ezzel a címmel és tartalommal az egész kuka.

Ezzel szemben a valóság ez:

Mondtuk, hogy még nincs vége! Republikánus szenátorok kifogást emelnek a választási eredmény ellen

 

 

 

 

És mára ott tartunk, hogy már 104 republikánus képviselő fog tiltakozni január 6-án:

 

Erről így ír a dailywire.com. És az a durva, hogy erről még a CNN is beszámolt! Most ebben kivételesen nem hazudtak!

 

 

Felhívás a magyar jobboldali sajtó számára: a libernyák sajtóval nem foglalkozunk, mert azok direkt hazudnak! Mi viszont megkérjük a nemzeti oldalon álló médiákat, hogy ellenőrizzék az MTI híreit, mert sokszor ők is hamis híreket (nem tudjuk, hogy szándékosan, vagy véletlenül) vesznek át, más álhíroldalakról és így egy egész hazugságcunami lesz belőle hazánkban is! Ezt meg kell állítani! Könyörgünk, vegyük már észre, hogy át vagyunk verve!

Köszönjük a figyelmet!

 

 

Lovas István forog a sírjában.

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.