Hetek teltek el azóta, hogy Gyurcsány Ferenc lebukott, de még mindig nem tudjuk, miért pénzelte Czeglédy bűnszervezetét – jelentette ki Budai Gyula szerdai sajtótájékoztatóján.
A fideszes képviselő emlékeztetett, a bűnszervezet a gyanú szerint több mint 3 milliárd forintos áfacsalást követett el, de nemcsak az államot, hanem diákokat és nyugdíjasokat is megkárosított. A Gyurcsány-család tulajdonában lévő Altus Portfolio Zrt. háromszor adott kölcsön Czeglédy bűnszervezetének; egy alkalommal közel 80 millió forintot, másik alkalommal további 90 millió forintot adott, a harmadik esetről Gyurcsány Ferenc beszélt – idézte fel.
Budai Gyula kiemelte, ezek a pénzügyi tranzakciók nemcsak azért gyanúsak, mert az Altus részéről felvetik a tiltott pénzügyi tevékenység gyanúját, hanem azért is, mert arra utalnak, hogy a Czeglédy-botrány mögött valójában Gyurcsány és a Demokratikus Koalíció áll. A mi álláspontunk az, hogy a Czeglégy-ügy Gyurcsány Ferenc és a baloldal korrupciós ügye – szögezte le a kormánypárti politikus. Budai Gyula szerint Czeglédy Csaba nem más, mint Gyurcsány strómanja, és az volt a feladata, hogy pénzt gyűjtsön Gyurcsánynak és a Demokratikus Koalíciónak.
Erre utal az is, hogy az egyébként egymással veszekedő baloldal a Czeglédy-ügyben teljesen összezárt – jegyezte meg. Budai Gyula arra is emlékeztetett, Gyurcsány Ferenc nemcsak védi Czeglédyt, hanem felháborító módon cinikusan nyilatkozott a megkárosított diákokról. Sajnálatosnak nevezte, hogy Gyurcsány és a baloldal korrupciós ügyéért a kormánynak és a költségvetésnek kell helyt állnia; az elfogadott országgyűlési határozat alapján fogják kártalanítani a diákokat és a nyugdíjasokat.
A Fidesz arra kéri Gyurcsány Ferencet és a DK-t, hogy ha már közpénzekből kell kifizetni az általuk okozott kárt, legalább annyit tegyenek meg, hogy bevallják, mit tudnak az ügyről, esetleg mondják el, mekkora összeg jutott Gyurcsányhoz, illetve a DK pártkasszájába – fogalmazott Budai Gyula.
A fideszes képviselő kitért arra is, hogy a mai napon indult büntetőeljárás költségvetési csalás miatt a makói iskolaszövetkezet ügyében a Szegedi Ítélőtáblán. Tanúként fogják meghallgatni Czeglédy Csabát, ugyanis az iskolaszövetkezet alapítója azt nyilatkozta, hogy Czeglédy vette rá arra, hogy hozzanak létre iskolaszövetkezetet – mondta el.
(fidesz.hu)