in ,

Malacpofa Arató elvtárs szerint a menekültválság „műkonfliktus” – A DK szerint véget ért a menekültválság

Arató egy hülye

mindenszo.hu kommentár: Arató elvtárs olyan hülye, mint a segg.

 

A DK szerint véget ért a menekültválság

 

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint véget ért a menekültválság, ezért arra kéri a kormányt, hogy az ország valódi problémáival, az egészségüggyel, az oktatással és a lakhatási helyzettel foglalkozzon.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem számolt be a parlamentnek a hétvégi EU-csúcs eredményeiről. Arató Gergely ennek okát abban látja, hogy már nincs menekültválság, vagyis amit a magyar kormány állít az ügyben, „köszönőviszonyban sincs a valósággal”.

Az ellenzéki képviselő a Frontex uniós határvédelmi ügynökség adataira hivatkozva bemutatta, hogy míg 2015-ben több mint egymillió ember érkezett Európa határaihoz, addig 2017-ben már csak 160 ezer, az idei év első öt hónapjában pedig kevesebb mint ötvenezer. A bevándorlási hullám véget ért, a magyar kormány viszont politikai okokból fenntart egy „műkonfliktust” – értékelt Arató Gergely.

Hozzátette, a most érkezők nagy része gazdasági bevándorló, ezért az ő kérelmeiket továbbra is nemzeti hatáskörben lehet elbírálni, az EU-csúcson pedig eldőlt, hogy nincsen szó tömeges, kötelező betelepítésről.

 

(forrás:demokrata.hu)

ISZIK MINT A SZANYI – Felfüggesztették Burány elvtárs mentelmi jogát

A Macron által menesztett nagykövetet méltatja a KDNP