Zavar az LMP-s kommunikációban: véletlenül bevallotta egy politikusuk, hogy megszüntetnék a kisvállalkozók kedvezményes adóját
Megszüntetné a kisvállalkozások tételes adózását (kata) az LMP, a párt egyik politikusának közlése szerint. Szakmai vélemény szerint az elképzelés érthetetlen, s nagyjából egymillió ember alól rúgná ki a széket. Óriási zavarokat okozna a magyar vállalkozói szférában, ha egy kormányváltás után a bevált és működő gyakorlatot hirtelen felforgatnák.
„A minap tökéletesen bebizonyosodott, hogy az LMP-nél egyáltalán nem értenek a költségvetéshez, a párt pedig az adóemelés pártja” – fogalmazott a Magyar Időknek a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Ruszin Zsolt az egyik közösségi oldalon kezdett diskurzust a katáról Jakabfy Tamás LMP-s politikussal, aki világossá tette, hogy kormányra kerülve eltörölnék azt.
Az elképzelés egyszerűen érthetetlen, a kata ugyanis a lehető legkedvezőbb megoldás a legkisebb vállalkozások számára, főként amiatt, mert alanyainak alacsony összeget kell leróniuk.
A szabályrendszer az államnak is megfelelő, hiszen a kisebb tételeket könnyen átutalják az adófizetők, miközben a kata számos rendelkezés betartását követeli meg az így adózóktól.
A kata megszüntetésével az LMP kiszúrna a negyedmillió katással, az érintettek családtagjaival és persze az ügyfeleikkel, a megrendelőikkel is. Az LMP nagyjából egymillió ember alól rúgná ki a széket
– fogalmazott Ruszin Zsolt, aki mindebből azt a következtetést szűrte le, hogy a párt egyszerűen nem való a kormányrúd mellé. Hozzátette, hogy a magyarok több száz éven át idegen hatalmaknak fizettek adót, így erre a történelmi okra vezethető vissza, hogy nem hajlandók nagy összeget az államnál hagyni a keresetükből. Ruszin Zsolt épp ezért helyesnek nevezte, hogy a mostani kormány csökkentette a jövedelmek adóterhét, miközben csak egyes árucikkek és szolgáltatások áfáját emelte fel. Hozzátette, hogy ez persze csak akkor működik, ha be is szedi a forgalmi adókat a hatóság, amit viszont garantálnak az online pénztárgépek, az ekáer és a hamarosan életbe lépő online számlázás.
Óriási zavarokat okozna a magyar vállalkozói szférában, ha egy kormányváltás után a bevált és működő adómódszereket hirtelen felforgatnák, eltörölnék
– összegezte szavait az adózási szakember.
A 24.hu hamar az LMP segítségére sietett, és a témában írt cikkében közölte a párt reakcióját is. Eszerint visszavonulót fújt a párt Jakabfy szavaihoz képest, és mégis azt mondják, hogy megtartanák a katát.
forrás: Magyar Idők
(pestisracok.hu)