Szinte észre sem veszed, és már fordíthatod át a naptárt, hiszen lassacskán júliusba érkezünk. Bár a lényegen ez szemernyit sem változtat, merthogy ez a hétvége is egyedülálló programkavalkádot tartogat úgy a fővárosban, mint az ország más pontjain.
Tihanyi Levendula Fesztivál
Tihany, Belső-tó partja, június 29. és július 1. között
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a tihanyi Németh László Művelődési Ház szeretettel vár mindenkit a XIII. Levendula Hetekre és Levendula Fesztiválra. A SzeddMagad akció 2018. június 22-én kezdődött, és a virágzás függvényében, a készlet erejéig tart. A levendula fontos és kiemelt szerepet játszott Tihany történetében, mai napig jeles hagyományai vannak a levendula termesztésének és feldolgozásának. Ezek a hagyományok elevenednek fel minden évben a Levendula Fesztiválon. A fesztivál fénypontja a levendulaaratás, melynek során bárki kipróbálhatja ezt a munkát is.
Ha már levendula, akkor levendula fagyi Balatonszéplak Alsón
A múltkor már tettünk említést a Balaton legjobb fagyizójáról, most ismét ellátogattunk hozzájuk és találtunk igen finom újdonságokat is. Itt van pl. mindjárt a vadonat új levendula fagyijuk (és még 31 másik íz kapható), aminek illata és íze teljes harmóniában van. Igazi levendula „feeling”.
Aki szereti a levendulát, az szeretni fogja a balatonszéplaki Aranytölcsér fagyizó levendula fagyiját is!
mindenszo.hu