Támogatás
szerda, október 16, 2024
Támogatás
Támogatás

A libsi HVG brutálisat hazudott Szájerről – Szájer nem hagyta szó nélkül!

a
0 komment 1 megtekintés

Bayer Zsolt előszava Szájer levele előtt:

Szájer József levelet írt a HVG-nek. Az ok? Csak a szokásos. A HVG –és aztán nyomában az összes többi, 444, 24.hu, Hír Tv stb. szemétdombok- hazudozott.

Tóth Richárd (HVG) egyszerűen olyat állított, ami nem történt meg, nem hangzott el. Ezek ebben a legjobbak. Ugyanis ezek –Tóth meg az összes többi- egyszerűen becstelen, aljas propagandisták. Új kedvencük szavajárásával élve: gecik. És éppen ezért nevezik propagandistának a sajtó másik felét.

Na Tóth, te geci, bocsánatot kérsz?

Bayer Zsolt

 

 

„Szájer József levele a hvg.hu szerkesztőségének – 2017. október 29.

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

A mai napon, reggel nyolc órai időjelzéssel, Tóth Richárd nevével jegyzett Szájer a Holtak seregéhez hasonlította a menekülteket című írásuk hazugságokat adott a számba, ezért a cikk vonatkozó tételeinek a visszavonását kérem.

Soha, így a tegnapi egri fórumon sem hasonlítottam a bevándorlókat élő halottakhoz. A szöveg utolsó mondata, amelyet az olvasó számára úgy tüntetnek fel mintha én mondtam volna szintén nem hangzott el.

hvg.hu tegnapi egri fórumomról írott cikkének címe és utolsó mondata hazudik. Nem a bevándorlókat, hanem az évi egy milliós, Soros György által is támogatott, Közép-Európát veszélyeztető globalizációs betelepítési elképzelést hasonlítottam a Trónok…

Az elvünk, miszerint azelőtt határozzuk meg, ki a gazdasági bevándorló és ki a ténylegesen rászoruló menekült, mielőtt bárkit is beengedünk a határon, széles körben elfogadott elv lesz nemsokára Európában – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Szájer…

Ha elhangzott volna, szégyellném magam érte, ha mástól hallanék ilyet, tiltakoznék ellene.

A rendszerváltás óta, több mint negyed évszázada hivatásos, választott politikusként szolgálom a hazámat. A mesterségem legfontosabb eszköze a pontos fogalmazás. Mindig arra törekedtem, hogy a beszédem világos és egyenes legyen, de soha ne sértsen senkit személyében vagy emberi integritásában. Álljunk a bevándorlás nagy európai vitájának bármelyik oldalán is abban mindenki egyetért, hogy az emberiesség, a tisztelet kultúrájának fenntartása alapvető elv mikor embertársainkról beszélünk. Minden embert megillet az emberi méltóság. Amikor önök az imént idézett hazugságokat adták a számba úgy tüntettek fel mintha én ezt az alapvető elvet nem vallanám, ez politikusi, emberi integritásomat súlyosan sérti. Amikor önök hazug, a valóságban el nem hangzott állításokat tulajdonítanak nekem, tettestársak lesznek abban a világban nemrégiben elharapózott, demokrácia és nyilvánosság-ellenes jelenségben, amely politikai motivációból hamis hírekkel igyekszik félrevezetni az embereket.

Az önök lapját ritkán olvasom, ezért nincsen igazán összehasonlítási alapom, de nem hiszem, hogy jót tesz az önök jó hírének, ha valótlanságokat terjesztenek, amelyet aztán mások, politikusok, újságok, műsorok abban a téves hitben, hogy az alaptudósítás megbízható volt tovább terjesztenek.

Demokrata vagyok, hiszek a nyílt vitában és nem gondolom, hogy a véleménykülönbségeket hazugságok terjesztésével kellene érvényesíteni.

A nyilvános fórumon három-négy másik sajtóorgánum is részt vett, egyik sem tudósított semmilyen hasonló elhangzott dologról. Az egri fórumon a Trónok Harca című amerikai filmre annak kapcsán utaltam, hogy Soros György évi egy milliós betelepítési tervével szemben a visegrádi országok félretették vitáikat és egységesen ellenálltak, amint azt a Hét Királyság is megkísérelte Jon Snow vezetésével az északi fenyegetés hatására. Ennek kapcsán a tudósítással ellentétben nem sértettem meg senki emberi méltóságát, nem hasonlítottam a bevándorlókat zombikhoz és nem hasonlítottam Orbán Viktort sem Jon Snow-hoz.

Kérem, vonják vissza a hazug mondatokat.

Budapest, 2017. október 29.

Üdvözlettel:

Szájer József

Európai parlamenti képviselő”

 

 

(badog.blogstar.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.