Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Lendvai Ildikó felkelt a politikai sírjából és nekiment a kormánynak – De ekkor megérkezett Bognár Zsolt

1 komment 495 megtekintés

Lendvai Ildikót nem a mosolyáért ,,szeretjük”, hanem kitartó áskálódásaiért. Tette ezt az MSZP virágkorában is, de miután elszáradt a möszöpös vörös szegfű, így új hajtást növesztett és ellenzékből szakérti azt, amit pozícióiból fakadóan sem tudott soha az ország javára fordítani.

,,Csak a szomszéd háza ég” című, a ,,Néptelenszavában” megjelent kesergőjében nem saját kútfőből nácizik a frászos nagysád, hanem ügyesen idéz és sejtet máshonnan, ekképpen:
,,…nemcsak az NDK vagy a hányatott múltú Kelet-Közép-Európa a táptalaja (a Süddeutsche Zeitung terminusával élve) „a náci múlttal gusztustalanul flörtölő” vagy legalábbis megbocsátóbb, tekintélyelvű erőknek.”
Aztán a fasizmus réme is átlibeg Ildikó asszony eszmefuttatásán és most én idézem Alföldi Róbertet, Frászocska szellemi komáját, aki szintén náci időket delirált Magyarországon, nem is olyan régen és így abajgott:
,,…várom, mikor szednek össze minket, és mit kell majd elviselnünk. Mert a történelemben ez mindig így indult: a normalitásra hivatkozva.”

Aha. Ezt az ellenzéki becsípődést illendő volna kezeltetni. Amikor a belpesti szellemi törpe-óriásoknál elfogynak az érvek, mindegyiküknél előbb vagy utóbb előkerül a nácizás és a fasizmus rémével való riogatás. Milyen megnyugtató, hogy a történelmi múltnak két szégyenével is példálózhatnak ezek a XXI. századi ,,szellemóriások”, amikor is elrettenteni akarják a választókat a ,,gaz” karlendítők európai utódaitól. Akik elleneinknek fasiszták és nácik, azok az értelmesebb választói csoportoknak a NORMALITÁS letéteményesei, de ez cseppet sem zavarja a károgókat, nekik minden jobboldali kormány a történelem szemétdombjára való és nácin fasiszta vagy fasisztán náci eszméknek a hordozói.

Az ellenzéki agytrösztök havi periódusokban változtatgatva a megbízott igehírdetőiket, be-bejelentkeznek egy-egy opusszal vagy a nácizmus vagy a fasizmus rettenetét festve a magyarországi délibábos Hortobágy fölé, de szívesen exportálják is agymenéseiket hogy azok, ha nem is a Holdról, de legalább egy SOROS GYURI bácsi által földkörüli pályára állított műholdról is láthatóak legyenek.
Végső elkeseredésében Ildikó de Frász felteszi a kérdést saját magának:
,,Milyen új módszerekre képes a kívülről megerősített, belül sarokba szoruló Orbán? Nem tudjuk, és nem is szeretném megtudni. Az Európa-pártiak mindenesetre aggódnak, a Spiegel szerint az Unióban „Orbánt eddig általában vissza lehetett füttyenteni”, de most itt lehet „a következő Orbán Európában”.
Drága Lendvai kartársnő! Az agitprop osztályon 40-50 évvel ezelőtt ezért a szövegért megkaphatta volna a,,Szocialista Hazáért” érdemrendet, sőt, ki tudja, hogy mi egyebet még?
Ne aggódjon Európa tisztulásáért, azt nem az önök asztala lesz rendbe tenni. Az pedig, hogy kit lehet visszafüttyenteni és honnan, abban önnel – ha megengedi – nem vagyok egy hullámhosszon.

Ahogyan én látom, becses személye nem az a tipikus Hacki Tamás a hajdani Ki Mit Tud-ból, hiszen saját, hervatag fütyülője, az MSZP, amelynek üresen kongó konglomerátuma – hiszen pártpolitizálás helyett bíróságra jár a möszöpös fontoskáiknak a színe-java – még a kormánypártisággal nem vádolható balos közvéleménykutatóknál is game over-nek tűnik. A 2026-os választásokora az MSZP búcsúbuliját ebből következően nyugodtan kezdheti tervezni.
Na erről trillázzon már valamit egy burkolt nácizása és fasisztázása között, ha kérhetem. A második világháború izmusait lebegtetni jelenünkkel összefüggésben olyan otrombaság, ami messze meghaladja utolsó gondolatom udvariatlanságát:
Unokám kérte, hogy mutassam meg képről, hogy kiről is írok.
Kedves Ildikó!
Engedelmével eltekintettem attól, hogy egy kiskorú gyermeki lelkében maradandó sérüléseket okozzak.

Bognár Zsolt /Parabolha/

 

Kérjük a segítségedet! 

Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk, tönkre akarja tenni a mindenszo.hu-t!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
1 Hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése
Elek Szekely Simon
Elek Szekely Simon
1 hónap ezelőtt

Szegény botox mama ..

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

1
0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.