in ,

Leleplező írás Juszt Lászlóról Rákay Philiptől! Íme!

Akad még valaki e hazában, aki emlékszik Juszt László egykori műsoraira?

HA VALAKI, HÁT JUSZT LACI TUDHATNÁ, MI AZ A REZSIM. CSAK VÉLETLENÜL ROSSZUL EMLÉKSZIK…

Akad még valaki e hazában, aki emlékszik Juszt László egykori műsoraira? Az mondjuk kétségtelen, hogy nehéz őt feledni. Legyünk ma elegánsak: karakteres arca van…
Az idősebbek sajnos pontosan tudják, kiről beszélek, a fiatalabbaknak csak annyit, hogy jóval a rendszerváltoztatás előtti időszakban, még a 70-es években kezdett televíziózni Juszt, amihez talán lehetett némi köze annak is, hogy apja a Kádár-rezsim egyik miniszterhelyettese volt, amolyan megbízható elvtárs. A fiacskája is az lett…

 

Kacskaringós életpályáját ezúttal nem részletezném, mentálhigiénés okokból – ráadásul zseniálisan megtette ezt helyettem jópár hete a kontra.hu kiváló csapata. Maradjunk annyiban, hogy az egykori „sztártévés” ma a XIII. kerületi kábeltelevízió világmegváltó, véleményvezéri csapatát erősíti.
Mindeközben Juszt – állítólagos mellőzöttségéből fakadó – sértettségét kicsit sem palástolva, Facebook-oldalán is keményen nyomja a szélsőbalos, liberálkomcsi igét.
Juszt pár napja Szijjártó Péter külügyminisztert gyalázta, a tőle megszokott, infernális stílusban. Azt az embert, aki évek óta, napi 16 órában dolgozik a hazájáért, s aki – szakítva a Jusztnak oly kedves, ballib külügyérek elvtelen, külföldi dörgölőzésének ótvaros hagyományával – végre nem a behódolás, a nemzeti önfeladás politikáját képviseli, hanem Magyarország primer érdekeit. A Juszt-félék szerint persze ez maga a borzalom…

Juszt – Facebook-oldalának névjegyében – ezzel a rendkívül erős, magát médiamártíri szerepbe burkoló mondattal indít: „A rezsim a kamerát és a mikrofont kiütötte a kezemből”.
Nem, Laci! Rosszul emlékszel! Tudod mi volt rezsim, a szó politikai értelmében, ahogy persze te is használod? Az a nyálkás, undorító, lábszagú Kádár-rendszer, amely a te kezedbe is mikrofont nyomott, amelynek segítségével – elvtársaid pátyolgatásától övezve, a komcsi akolmelegben – évtizedekig azt gondolhattad magadról, hogy bármikor, bármit megtehetsz.

Ehhez képest – szerencsére – valóban másféle világ van, Laci. Nincs már elnyomó hatalmi rendszer, demokrácia van.

Tudod, ez abból is kristálytisztán kiviláglik, hogy a Facebook-oldaladon, vagy akár a kerületi kábeltévé epeömlő parádéjában annyi baromságot beszélhetsz Orbán “rezsimjéről” szabadon, amennyit csak akarsz…

(Rákay Philip, Facebook)

 

mindenszo.hu

 

Kövess minket a Telegramon is! Csatlakozz hozzánk! Elindultunk!
https://t.me/s/mindenszo

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Elkezdődött. Leszámolás az elnökkel és a híveivel: már gyilkosság is történt

Böjte Csaba: Kásler Miklós megmentette az életemet