in ,

Lejtőn Márki Márk – Elveszített perei után most kunyerálni kezdett a gazember

Kalapozásba kezdett Márki-Zay Péter…..

Elveszített perei után kalapozásba kezdett Márki-Zay Péter

 

Kalapozásba kezdett Márki-Zay Péter, miután kedden három, személyiségi jogokhoz kötődő polgári perét is elveszítette a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján, így Hódmezővásárhely polgármesterének napokon belül összesen kétmillió forint körüli összeget kell kifizetnie sérelemdíjként. Mint Márki-Zay Facebook-bejegyzésében megjegyezte, az összeg családja három havi jövedelmét jelenti, és a kétmillióban még nincsenek is benne azok a további kiadások, amelyeket az elbukott perek után kifizetendő perköltségek jelentenek, ezeket ugyancsak a polgármesternek kell megtérítenie.

Bejegyzésében Márki Zay Péter azon is szomorkodik, hogy a kedden elveszített perek után három másik hasonló eljárás elé néz, és leírásából úgy tűnik nem reménykedik számára kedvező elbírálásban. 

 

Mint arról a PestiSrácok.hu a napokban beszámolt, kedden másodfokon, jogerősen is elveszítette a kórházpert Márki-Zay Péter; a hódmezővásárhelyi polgármesternek tizenöt napon belül nyolcszázezer forintot kell fizetnie a helyi kórháznak, valamint nyilvánosan bocsánatot kell kérnie az intézményre tett valótlan kijelentései miatt a megyei napilapban. Kallai Árpád, az egészségügyi intézmény főigazgatója a Szegedi Ítélőtábla döntése után hangsúlyozta: a jövőben sem tűrik el, hogy megsértsék a jó hírnevüket. Márki-Zay Péter kedden a kórház ügye mellett két másik hasonló, magánszemélyeket érintő perét is jogerősen elveszítette, így a három eljárás miatt több millió forintot kell kifizetnie a napokban. Márki-Zay Péter a tavalyi időközi helyhatósági választás kampányában olyasmiket állított, hogy aki bemegy a városa kórházába, az az életét teszi kockára. Mindezt olyan példákkal igyekezett alátámasztani, amelyekről az intézmény kezdeményezte polgári per bizonyításában kiderült, hogy nem, vagy nem úgy igazak, ahogy a politikus kijelentéseiben szerepeltek. A polgármester portálunknak nyilatkozva a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletének kihirdetése előtt még fenntartotta, állította, hogy az általa említett eseteknek alapja van, érvelése pedig kérdéseinkre, illetve a bíróság kérdéseire is az volt, hogy az elhangzottakat politikai szemszögből kell értelmezni, mert kampány idején hangzottak el.

Azt, hogy a Szegedi Ítélőtábla jogerős döntése szerint Márki-Zay Péter megsértette mások jó hírnevét, személyiségi jogait, a polgármester úgy értelmezi, hogy a hazai bíróságok így korlátozzák esetében a szólás, és véleménynyilvánítási szabadságot. Márki-Zay bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a fenti ügyekben a Kúriához, illetve az Európai Bírósághoz fordulnak. A tervezett jogi felülvizsgálat kimenetele várhatóan nem lenne meglepetés, mivel a Szegedi Ítélőtábla mindhárom lezárt ügyben helybenhagyta a Szegedi Törvényszék korábbi döntéseit, valószínűleg a Kúria sem látna okot érdemben megváltoztatni egyiket sem.

Figyelemre méltó a polgármester bejegyzésében, hogy az adakozásra buzdító felhívásában megjegyzi: a per, illetve a kampányszámlájára utalt összegek egyénenként százötvenezer forintos összegig mentesek az ajándékozási illeték hatálya alól. Ez onnan lehet ismerős, hogy a tavalyi kampányban még szép reményeket dédelgető, majd csúfosat zakózó Juhász Péter hasonló financiális fegyelemre intette híveit, amikor mikroadományozókat toborzott megélhetéséhez. A néhai Együtt elnöke hasonlóan járt el akkor is, amikor a kampányra felvett, majd eltapsolt kétszázmillió forintot kellett összekalapoznia. Juhász becsületére vált, hogy ezt mikropártja megtette, míg például a Jobbik az Állami Számvevőszék által kiszabott büntetése után a híveitől összetarhált több százmillió forintból egy fillérrel sem számolt el mostanáig, az összeg viszont nyomtalanul eltűnt.

Forrás: Facebook/PS. Fotó: MTI

(Csibra Tibor, pestisracok.hu)

Nagyon ciki! Már a saját szavazóik sem tudják, hogy melyik kretén ellenzéki politikus hol politizál

Megnéztük a Bosszúállók utolsó részét, és meglepődtünk – Dráma két felvonásban