in ,

Legalja – Eltüntették a DK oltásellenes petícióját

Jellemző

Gyurcsányék nagy dérrel-dúrral elindított petíciója, amellyel a keleti vakcinák alkalmazása ellen hergeltek, hirtelen eltűnt a párt honlapjáról – írja a 888.hu.

A Gyurcsány-párt ezt az évet is azzal kezdte, hogy igyekezett keresztbetenni a járványügyi védekezésnek azzal, hogy a keleti vakcinák ellen hergelt. Sőt: online petíciót indított, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.

Minderről Varga Zoltán, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője beszélt a Facebookon közzétett videójában január 16-án, és azt is hozzátette, hogy a vakcina körüli bizonytalanság (amit mindvégig ők gerjesztettek…) okozza az alacsony oltakozási kedvet – olvasható a 888.hu-n.

Azóta tudjuk, hogy szerencsére a DK hazugságai nem érték el az általuk kívánt hatást.

Bár erre láthatóan ők is rájöttek, de bocsánatkérés helyett szép csendben eltüntették a DK honlapjáról a petíció szövegét.

(magyarnemzet.hu, 888.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Tudta? Osvárt Andrea libsi: nyakig benne van Kamu Geri hátsójában! Ezt nyilatkozta

Hatalmas pofon a libernyákoknak: Benjámin Netanjahu marad az izraeli kormányfő!