in

Kovács Zoltán – A családtámogatási rendszer az egyik legfontosabb eredmény

A munkahelyteremtés mellett a családtámogatási rendszer kialakítása a kormány legfontosabb eredménye – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán

A szóvivő Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjével kapcsolatban elmondta, az említett kedvezmények bevezetése hét éve a családi adókedvezmény bevezetésével kezdődött, majd a gyes és a gyed helyreállításán, megerősítésén keresztül az otthonteremtés támogatásáig terjed. „Teljes spektrumon kell játszanunk – ahogy a politikában mondják -, mert ez a kormányzó pártok felelőssége” – fogalmazott.

A szóvivő szerint a nemzeti függetlenség helyreállítása is a kormány legfontosabb lépései közé tartozott, mert ahhoz, hogy jó politikát lehessen felépíteni, célokat kitűzni és teljesíteni, szükség volt erre. Ha az energiaszektorban kiszolgáltatottak vagyunk, akkor képtelenség olyan politikát folytatni, amely segítene a magyar embereknek – hangsúlyozta Kovács Zoltán. Hozzátette, hogy a fentiek igazak az IMF-re és az Európai Unió különböző szerveire is.

(MTI-fidesz.hu)

(forrás:www.fidesz.hu)

SZÖVETSÉG – Bulgária velünk védi Európát

Szakértő: A szocik az elmúlt négy év legnagyobb vesztesei