in , ,

Kötter Tamás Fegyőrről: a zsebjakubinus Fegyőr a harctérre küldené a magyart – Mikor megy önkéntesnek?

Fekete-Győr mehet önkéntesnek, de figyeljétek meg, nem fog.

„Az egykori pártelnök, reptér lezáró, nagy felcsúti perről álmodozó zsebjakubinus most a harctérre küldené a magyart – természetesen idegen érdekekért. Mert a fenséges nyugat azt várja el tőlünk, hogy egy nem EU-s és nem NATO tagállamért harcba szálljunk nyugati barátaink oldalán. (Azért nem a NATO oldalán mert az egy védelmi szövetség, támadó műveleteket nem indíthat.) Vagy inkább, ahogy a teljes dollárbaloldalt, úgy a Momentumot is pénzelő Soros György egy évtizede már megfogalmazta, előttük golyófogónak.

Persze a nyugat könnyen pofázik: nem ők vannak a frontvonalban; nem az ő városaikat bombázzák porig; nem az ő gazdaságuk megy tönkre; nem az ő polgárai nyomorognak majd. Ha Fegyőr gazdái tényleg komolyan gondolják, akkor küldjék Ukrajnába a saját gyerekeiket, kockáztassák a saját életüket. Én -tanulva a történelemből – többé egy szeget nem verek a falba a nyugat kedvéért; inkább maradok a béke partján. Fekete-Győr meg mehet önkéntesnek, ha akar – persze mehet, de figyeljétek meg, nem fog; ahogy összes többi háborús uszító foteltábornoknak, neki is csak a szája jár!”

 

– írja Kötter Tamás.

 

 

Küzdj velünk a liberális cenzúra ellen!

Jó ha tudjuk: a DK egy szélsőséges, szélsőbaloldali párt

Durvul a botrány – A hazai baloldal hallgat – Sokkal nagyobb csúszópénzekről van szó a brüsszeli korrupciós botrányban, mint hittük