in

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban – Karanténba helyezték

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban

MERS virus, Meadle-East Respiratory Syndrome coronovirus, 3D illustration

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Menczer Tamás közölte: a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje. A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló – tette hozzá. Elmondta: egyikük koronavírustesztje pozitív lett. Őt elkülönítették, két-három napon belül átszállítják egy kórházba vagy egy megfigyelőközpontba. A fertőzött magyar tünetmentes; nem lázas, nem köhög és azt mondja, hogy jól van. A tokiói magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatot tart vele – fűzte hozzá.

 

A továbbiakban arról szólt, hogy Olaszország öt tartományában regisztráltak fertőzötteket. Ezek Lombardia, Veneto, Emilia-Romagna, Piemont és Lazio, ám a fertőzés gócpontja Lombardiában és Venetóban található. Azt kérik minden magyar állampolgártól, hogy csak valóban halaszthatatlan esetben utazzon a fertőzés gócpontjának számító két tartományba – mondta Menczer Tamás, hozzátéve, ugyanakkor minden olaszországi utazást “tegyenek alapos megfontolás tárgyává”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a milánói és a római magyar külképviseleteken létrehozott segélyvonalat csak baj esetén tárcsázzák. Segélyhívás egyelőre egyik számra sem érkezett, viszont sok az olyan hívás, amely feleslegesen terheli a vonalat – magyarázta. A fertőzési gócoknak számító településeket – folytatta – vesztegzárat rendeltek el az olasz hatóságok, ám a külügyi szolgálat információi szerint egyetlen magyar sem tartózkodik a lezárt területeken. Hangsúlyozta, hogy a fertőzés gócának számító régiókban szünetelnek a nyilvános rendezvények, az oktatás, a kereskedelmi tevékenység és áll a tömegközlekedés. Este 6 után zárva tartanak a szórakozóhelyek és ugyancsak zárva van például a milánói Scala és a milánói dóm is – sorolta az államtitkár.

Azt is közölte, hogy Kínában 171, az öt legfertőzöttebb kínai tartományban 20 magyar tartózkodik. Valamennyien jól vannak – mondta Menczer Tamás.

A Diamond a Princesst a japán hatóságok Jokohamában helyezték karantén alá, miután az óceánjárón  tömeges fertőződésről érkeztek hírek. A hatósági beszámolók szerint a vírus terjedését jelentősen segítette a hajón uralkodó fejetlenség és a karanténszabályok be nem tartása. A hajóról hazájukba visszatérők esetében világszerte jelentettek beigazolódott megfertőződéseket.

MTI

(Samók Dávid, pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Szívükhöz kapnak a libsik: júliustól tíz százalékkal emelkedik a tanárok fizetése – 800 ezret fog keresni egy mesterpedagógus

Bayer Zsolt megmutatta a világ legnagyobb hülyéit – Videó