in ,

Kiderült: Szabó Tímea és pártja valóban a bevándorlás oldalán áll

Őrület

Kiderült: Szabó Tímea és pártja a bevándorlás oldalán áll

Szabó Tímea, az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltje támogatta a migránsok befogadását, ellenezte a kerítés felépítését, sőt szerinte a kvótarendszer bevezetése a legjobb megoldás.

Ezen kívül arról is beszélt, hogy szerinte a bevándorlókat családonként kellene lakásokban elhelyezni, mert így nagyobb az integráció esélye.

 

 

  1. Szabó Tímea szerint a bevándorlás nincs semmilyen hatással keresztény kultúránkra, így indokolatlan félteni azt:

„De szóval mit kell félteni a keresztény kultúrán? Aki keresztény, az a keresztény vallást gyakorolja, aki iszlám vallású, az az iszlám vallást gyakorolja, aki zsidó vallású, az azt gyakorolja, aki buddhista, az meg azt. És egyébként az ország nagy része ateista.” (ATV Start 2015. január 20.)

 

 

  1. Szabó Tímea szerint sem a kerítés, sem a Magyar Honvédség nem tudja megállítani a bevándorlókat:

„nem a kerítés nem fogja megállítani, mint ahogy láttuk, hogy nem állítja meg a menekülteket, sem a Magyar Honvédség bevetése nem fogja megállítani a menekülteket.” (2015. szeptember 3. ATV Start)

 

 

  1. Szabó Tímea szerint a bevándorlók szétosztása, vagyis az Európai Bizottság által is erőltetett kvótarendszer lenne a létező legjobb megoldás:

„Azt gondolom, hogy most, a kvótarendszer a létező megoldási javaslatok közül a legjobb.” (2015. szeptember 7. Kossuth Rádió 180 perc)

 

 

  1. Szabó Tímea pártja javaslatához hasonlóan azt javasolja, hogy nyíljanak meg a vidéki, használaton kívüli laktanyák a bevándorlók előtt, sőt szerinte a legjobb megoldás, ha lakásokban, családonként helyezik el őket, mert szerinte így nagyobb az integráció lehetősége:

„Tehát, hogyha visszavisszük ezt egy normál kapacitásra, mondjuk hat-hétszáz főre és a többieket elszállásoljuk nem ilyen nagy hodály táborokban, hanem kisebb mértékű, emberségesebb helyeken, akkor meggyőződésem az, hogy ez egy kezelhető probléma.

Ugye amit én mondtam, hogy van Egerben is egy ilyen üres laktanya. És hát ezek nyilván nem a város közepén vannak, minthogy egyébként a debreceni sem. Van a Bakonyban is az úgynevezett Kis-Moszkva, tehát el lehet helyezni.

És vannak arra nemzetközi példák, hogy ha kisebb létszámú csoportokban, akár egyébként lakásokban, családonként helyezzük el, akkor sokkal nagyobb az integráció lehetősége is, már amennyire nyilván itt az eljárás alatt erre lehetőség van, és sokkal kisebb a konfliktus lehetősége.” (2015. július 15. ATV Start)

 

mindenszo.hu

Agyrém – Molnár Gyula mecsetet akart építeni Újbudára és támogatta a betelepítést

DÖBBENET – Csárdi Antal, a belvárosiak helyett a bevándorlók pártján