in ,

Készülnek a rovaretetésre! Drasztikus döntést hozott meg a Lidl, ezt nem fogják szeretni a húsevők

A Lidl diszkontlánc a húskínálat drasztikus csökkentését tervezi az elkövetkezendő években, ugyanis a cégcsoport új célkitűzései között kevesebb állati fehérje eladása szerepel.

A döntést a vállalat azzal magyarázta, hogy zöldíteni szeretnének, illetve klímavédelmi célokról is beszámoltak. A Bild cikke alapján a határozatot nem magyarázták tovább, azonban a kiesést a növényi fehérjét tartalmazó élelmiszerek növelésével oldanák meg.

Arról azonban nem esett szó, hogy a magukat húsevőnek vallókat milyen intézkedéssel próbálnák a vásárlóik között tartani.

Az áruházlánc érvelése alapján nincs még egy bolygónk, ezért az embereknek úgy kell táplálkozniuk, hogy figyelembe veszik a Föld lassan fogyó kapacitásait, amelyek csak akkor lehetnek elegendőek, ha kevesebb húst fogyasztunk.

Cikkében a Portfólió beszámol arról is, hogy a Lidl az intézkedéstől egyfajta imázsjavulást is remél, hiszen meg akarja különböztetni magát a többi kiskereskedelmi lánctól. Megjegyzik, hogy speciális témaheteket is tartanak majd a húsmentes termékek népszerűsítésére.

Korábban a Magyar Nemzet egy érdekes magyar kezdeményezésről is beszámolt. Eszerint a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel egészséges, életkor-specifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények fejlesztését tervezi. Többek között érlelt szalámi és chorizo típusú szárazkolbászt fejlesztenek ki időseknek, sonkakészítményeket gyerekeknek, grillkolbászokat időseknek és középkorúaknak, továbbá speciális baromfisonkákat aktív korúaknak és testtudatos fogyasztóknak.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 


Küzdj velünk a liberális cenzúra ellen!

Hallgat az EU-s korrupció miatt? Oszt’ látta-e valaki Klárit a DK kongresszusán beszélni? Mert mi csak Ferit láttuk

Alakul az EU-s botrány – Karácsony és Korányi mellett Eva Kaili, az EP letartóztatásban lévő volt szocialista alelnöke is ott volt a müncheni összejövetelen