Világméretű dühöngésbe kezdtek a liberálisok, a fő gonosz Európában Orbán Viktor, Amerikában pedig Donald Trump. A hisztériapalettán Vlagyimir Putyin, Kim Dzsong Un és Recep Tayyip Erdogan most éppen nem diktátor – vagy legalábbis nem annyira fontos rezsimbajnokok, mint a magyar kormányfő és az amerikai elnök.
A többfrontos támadás globális méreteket öltött balliberális berkekben, a gondosan felépített sorosista médiabirodalom gőzerőre kapcsolva ontja magából a „dermesztő” híreket, ezekből pedig megtudhatjuk, hogy szegény jótékony Dzsordzsi bácsi egy áldozat, akit a gonosz magyarok kipécéztek maguknak. Az Open Society Foundation szóvivője pedig elhaló hangon rebegve közölte: Soros Györgyöt megtaposták a busz padlóján.
Persze csak az arcmását, de akkor is. Laura Silber szerint ez a náci korszak propagandájához hasonlítható. Itt halkan jegyezném meg, hogy alig egy hónapja Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló hordót püföltek lelkesen a magyar rendszerváltók, az persze nem érte el az emberjogi aktivisták ingerküszöbét, bezzeg a Sorost ábrázoló állítólagos reklámplakát a buszpadlón, az már valami! Nem is értem, hogyan tudunk ennek a szörnyűségnek a tudatában nyugodtan aludni.
Erre pedig rátesznek egy lapáttal az amerikaiak is, akiknek végre felnyílt a szemük, és meglátták, hogy a jótékony „civil” szervezetek valójában manipulációra használt zsoldosseregek. Holott eddig olyan jól elhitették velük, hogy a milliárdos tőzsdespekuláns még véletlenül sem akarna befolyást szerezni a pénze által a politikai irányításban, és eszébe sem jutna migránsokkal elárasztani Európát. A mexikói határhoz gyalogszerrel elinduló több ezer civil sem lett feltüzelve, hogy Amerikába menjenek, dehogy.
Azonban azzal az aprósággal elfelejtettek számolni, hogy az emberek jelentős része már tisztában van azzal: az évtizedeken keresztül objektívnek és függetlennek kikiáltott sajtóorgánumokban annyira lehet hinni, mint a Mikulásban. Szép fantazmagóriákat, szövevényes történeteket olvashatunk a világsajtóban, mi már csak mosolygunk rajta, ők pedig örülnek, hogy mekkora sikerük van.
Aztán nem értik, hogyan lehetséges az, hogy nem az ő jelöltjük nyeri az elnökválasztást, nem az ő akaratuknak megfelelően szavaznak a polgárok vagy éppen hogyan mondhat ellent egy kicsi ország a nagy Soros-hálózatnak és zárja le a határait. Egyébként ha belegondolunk, tényleg nagyon szemtelenek vagyunk, mi magyarok, hogy évek óta tartjuk magunkat a saját álláspontunkhoz, és nem válunk bevándorlóországgá. A legújabb országokon átívelő „szegény Soros György” és „milyen gonoszak a magyarok” folytatásos cikksorozat talán ennek is köszönhető, és bár megszoktuk, hogy hazudnak rólunk még akkor is, ha kérdést fogalmaznak meg.
De azért mégiscsak bicskanyitogató mondatok jelentek meg legutóbb például a The New York Times hasábjain. A cikk szerzője annyira politikailag korrekt, hogy a terjedelmes írásban a Soros által finanszírozott Átlátszó.hu-n kívül még a Simicska Lajoshoz köthető újságíróbagázsból György Zsombort sikerült megszólaltatnia, míg a nemzeti oldal képviselői közül senkit.
Az írást jegyző Pamela Druckerman – egy Párizsban élő amerikai hölgy – egyébként akkora hozzáértéssel és szakmaisággal van felvértezve, mint Judith Sargentini alkotmányos jogokkal. Érdemes megjegyezni, hogy Pamela olyan nagyszerű témákban publikált eddig a tekintélyesnek mondott amerikai lap hasábjain, mint például a szex és a francia választások közötti kapcsolat kimutatása, amihez ezúton is gratulálunk.
A képzeletbeli koronát azzal tették fel Soros áldozati bárányként való bemutatására, amikor az amerikai baloldali média arról cikkezett, hogy az amerikai konzervatívok igaz-ságtalanul rágalmazzák a szegény tőzsdecápát, felháborító még a feltételezés is, hogy ő pénzelné a Hondurasból az Egyesült Államok felé haladó migránskaravánt, pedig dehogy.
A The New York Times pedig kijelentette: ez egész egyszerűen összeesküvés-elmélet. Brillíroznak, nem vitás. Itt halkan jegyezném meg, hogy esetleg megnézhetnék a Sorosék által az utóbbi időszakban finanszírozott szervezetek közül – a teljesség igénye nélkül –, hogy vajon mennyi pénzzel tuningolták az amerikai Migrációs Politikai Intézetet, a La Rasát, a Bevándorlási Fórumot vagy éppen a bevándorlóvédelmi projektet, esetleg megnézhetnék a kimutatásokat, mint ahogyan mondjuk én megtettem, és őszintén szólva nem lepődtem meg.
Persze értem én, hogy sokkal egyszerűbb ferdíteni vagy ordas hazugságokkal sokkolni a nemzetközi sajtót, de talán mégsem kellene védelmezni egy olyan embert, aki egy évvel ezelőtt még Amerika felégetését tervezte. Szerencsétlenségére hiába költött el dollármilliókat az antifasiszta és egyéb uszító szervezetek felpumpálására, nem igazán ijedtek meg a konzervatív oldalon, pedig volt, aki csupa rózsaszínű ruhában próbált Trump megbuktatásába kezdeni.
Bár néha elgondolkodom, hogy mit is várhatunk egy olyan szervezettől például, amelynek a tagjai még azt sem tudják eldönteni, hogy férfiak vagy nők (lásd: gender). Szóval túléltük a tavalyi világvégét is, nem sikerült lángoló kontinenssé változtatni Amerikát, pedig Soros mindent olyan szépen eltervezett.
A szegény áldozatként bemutatott Gyuri bácsi orra alá viszont tényleg sok borsot törnek mostanság. Nem elég, hogy Európában ott van Orbán Viktor, aki megálljt parancsolt, most Trump sem bukott el, sőt az elnök embereit sem sikerült lejáratni, pedig veszélyben a demokrácia, a szólásszabadság na és az emberi jogok. Ráadásul az ENSZ sem remekel, közeleg az európai parlamenti választás, és hiába minden erőfeszítés, Orbán és Salvini egységes álláspontja egyre vonzóbb a választópolgároknak.
Nem is hagyták annyiban, már propagandafilm is készült a magyar miniszterelnökről, sőt sikerült baseballütővel ábrázolni a Le Monde-lapcsoporthoz köthető Courrier International címlapján és mindezt sikerült tetézni azzal, hogy egy teherautót felmolinóztak Orbán Viktor fotójával, és odaírták, hogy Európa egységét akarja megbontani. Amúgy kongatni kell a vészharangokat, mert a liberálisoknak annyi lesz, ha nem kerülnek vissza a hatalom közelébe.
Jól látható, hogy Macron sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig olyan szépen mosolygott a fekete férfiak között, hogy minden LMBTQ-társadalomhoz tartozó ember szeme könnybe lábadhatott volna. Aztán Merkel is gondolt egyet és a szelfikirálynőként is helytálló német kancellár nemes egyszerűséggel hátralépett. Helyét egy férjezett férfi veheti át, aki nyilván jól megérti magát a már említett francia csodafegyverrel, elnézést, miniszterelnökkel.
Szóval útra kelt a felmolinózott teherautó, állítólag Budapestre is ellátogat, bár nem értem, hogy ebben a fene nagy diktatúrában hogyan is fogják megengedni a „diktátort” szidalmazó – általam csak cirkuszi kocsiként aposztrofált – teherautónak, hogy Budapest utcáin csak úgy flangáljon. Nyilván óriási érdeklődésre hajaz a produkció, alig várom, hogy a hazai összellenzéki sajtó látványos menetről szóló beszámolókkal örvendeztessen meg bennünket.
Mert egyébként mi már csak nevetünk rajtuk, ahogyan mosolygunk azon az ellenzéki tragikomédián, ami látványos érdektelenségbe fulladt az elmúlt időszakban. És befogjuk a fülünket a gigantikus liberális vinnyogást hallva, ahogyan legyintünk a CEU-kivonulás hisztériáján is, mert tudjuk: a kutya ugat, a karaván halad.
(Jurák Kata, magyaridok.hu)
