Támogatás
hétfő, október 7, 2024
Támogatás
Támogatás

Jurák Kata – Az antifások golyóscsapágy csúzlival, Molotov-koktéllal készülnek káoszt teremteni

a
0 komment 0 megtekintés

Mintegy huszonkétezer jegyzőkönyvet néztek át eddig csütörtök óta az ellenzéki pártok, de nem találtak csalásra utaló bizonyítékot – közölte péntek délelőtt az ATV, ahol Karácsony Gergely is azt nyilatkozta, hogy az ellenzék becsapja magát, ha tömeges választási csalásra fogja a vereséget. Ezt erősítette meg Litresits András, a Nemzeti Választási Bizottság MSZP delegáltja is, aki szintén arról beszélt, hogy eddig nem találtak visszaélésekre utaló jeleket a dokumentumokban.

 

A választási kudarcért leginkább egymásra mutogatnak a pártok, Molnár Gyula szerint például a DK, az LMP és a Közös Ország Mozgalom felelős a csúfos kudarcért. Szavai szerint „ha történt volna is pár helyen csalás, az sem befolyásolná az eredményt.” Hasonlóan nyilatkozott a Bajnai-kormány egykori államtitkára, az alkotmányjogász Tordai Csaba is. A választási csalásról szóló vádakat cáfoló hivatalos szakértők, valamint a nemzetközi megfigyelő szervezet, az EBESZ mellett a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője is úgy nyilatkozott, hogy a vasárnapi választáson minden szabályosan zajlott.

 

Mégis utcára csábítják ezzel a választási csalásról szóló kamuhírrel az embereket, szombaton, ahol az esemény közösségi oldala szerint még az erőszaktól sem riadnak majd vissza. Emlékezetes: a Soros-szervezetek magyarországi szereplői tavaly kezdtek el a polgári engedetlenségről beszélni, ekkor Gulyásék azt hangoztatták, hogy „a törvényeket is át kell lépni”. Egyes sajtóinformációk szerint Gulyás Márton most az antifa segítségével készül rendbontásra Budapesten.

 

Valószínűleg Soros György belátta, hogy a jogállami mechanizmusok, így például a parlamenti választás útján az általa favorizált emberek nem tudnak hatalomra kerülni Magyarországon, ezért most a törvényességen túli eszközökkel akarja a polgári kormányt megdönteni. Erre az amerikai elnökválasztás után már láthattunk példát, amikor a baloldali vereség annyira kiverte a biztosítékot Soroséknál, hogy lázadásokat, tüntetéseket szítottak, gyújtogatásoktól és utcai összecsapásoktól sem riadva vissza. Bár az elmúlt időszakban is volt már példa bőven botrányos és erőszakos akciókra, a CEU-tüntetéseket megelőzően 2013 márciusában a Fidesz-székházát foglalták el, de emlékezetes a 2014-es netadó tüntetést követő székházostrom is.

A szombati tüntetés forgatókönyve tökéletesen illeszkedik a spekuláns hálózata által már hosszú évek óta szamárvezetőként használt anarchista stratégiába, melyet Saul Alinsky dolgozott ki. Alinsky értekezéseiben olyan módszereket vázol fel, melyek alkalmasak egy kormány megbuktatására választások nélkül is, ha annak politikája nem illeszkedik a szélsőségesen liberális elvárásokhoz.

A módszer központi eleme a provokáció, a törvényesség határán, vagy azon túl mozgó akciók, illetve ezek következtében az „áldozattá” válás, amit tökéletesen szemléltet Gulyás Márton festékdobálós akciói. Kedvelt módszer, hogy valamilyen álhírt bedobva a köztudatba elkezdik hergelni a naiv tömegeket, igyekeznek fenntartani a figyelmet, hogy az így eszközzé váljon a kormányzat megdöntésében.

Emlékezetes, hogy 2017 július 5-én Gulyásék egy egész „konferenciát” szenteltek annak, hogyan is kell polgári engedetlenségben részt venni. A Soros által bőkezűen pénzelt Eötvös Károly Intézet (EKINT) szervezésében a politikai filozófiától kezdve a jogi elméleteken át a civiltörvény bojkottjáig. A programot Majtényi László, az EKINT elnöke nyitotta meg.Miklósi Zoltán (EKINT) a polgári engedetlenség politikai filozófiai megalapozásáról, Misetics Bálint (aktivista, szociálpolitikus) az erőszakmentes ellenállás társadalmi-politikai szerepéről, Somody Bernadette (EKINT) a polgári engedetlenség jogi megítéléséről beszéltek. Részt vett: Pardavi Márta (Magyar Helsinki Bizottság), Szabó Máté Dániel (TASZ), Léderer Sándor (K-Monitor) is.

 

Júniusban a Párbeszéd Magyarországért (PM) által 2014-ben létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány az ICNC (International Center on Nonviolent Conflict) segítségével „Ellenállás, engedetlenség – Erőszak nélkül?” címmel rendezett vitaestet (valójában kiképzőtábort). Az ICNC-ről egyébként azt kell tudni, hogy a szervezet főállásban azzal foglalkozik, hogy megfigyelje, segítse és elemezze az olyan mozgalmakat, amelyek erőszakmentesen, gyakran a polgári engedetlenség. Sok más mellett itt elhangzott az is hogy nem csak az NGO-kat, hanem a szakszervezeteket is be kellene vonni a forradalomba.

 

 

Georg Spöttle a Magyar Időknek elmondta, hogy a szombati tüntetésen várható, hogy több, szélsőséges nézeteket valló fiatal is érkezik majd külföldről.

– Amennyiben a hamburgi eseménysorozathoz hasonló bűncselekmények megismétlődnének Budapesten is, akkor ez sok fiatalt elrémiszthet – vélekedik a biztonságpolitikai szakértő. Georg Spöttle szerint valószínűleg lesznek, akinek ez tetszhet, de a normális emberek megijednek a lángoló autók látványától, a káosztól. – Jól ismerem őket, évtizedek óta ott vannak minden politikai megmozduláson, azzal a a céllal, hogy békés tüntetésekből polgárháborús helyzetet teremtsenek, attól sem riadnak vissza, hogy bűncselekményt követnek el – mondta Spöttle, hozzátéve, hogy a véleménye szerint németországi és ausztriai antifások érkezhetnek elsősorrban, akiknek Berlin közelében van kiképzőtáboruk.

Spöttle szerint itt tanulnak meg golyóscsapágy csúzlival lőni, szuper-molotov koktélt készíteni vagy éppen a rendőrök elleni fellépésről oktatják őket. Hamburgban például betonlapokat dobáltak a kiérkező rendőrökre, akiknek ”iszonyat sok bajuk van az antifásokkal„. A brutális módszerekkel elkövetett rombolást jellemzően fekete ruhában, fekete maszk mögé bújva követik el, öltözékükön felvarrók láthatóak, csoportokban mozognak.

Az Antifa, amelynek nincs összefogott, központosított struktúrája Trump választási győzelme után sem éppen a békés eszközöket választotta, hogy az egyébként demokratikus rendszerben lezajlott választási eredményt megvétózzák. Portlandban megjelenésük után erőszakos összecsapásokra került sor.

Minden feltételezett önkényuralom-ellenessége ellenére is az Antifa-mozgalomban van valami alapvetően önkényuralmi jelleg, hiszen azt hirdeti, hogy a senki által meg nem választott aktivistái eldönthetik, kinek a nézetei túl gyűlöletesek ahhoz, hogy nyilvánosságot kapjanak – idézte a The Daily Signal Peter Beinart neves amerikai történész és publicista elemzését, amely a The Atlanticban jelent meg.

A The Daily Signal hangsúlyozza, hogy az Antifa-csoportok Donald Trump elnökké választása óta sokkal aktívabbak, ott vannak az elnök elleni tüntetéseken, és még az elnöki beiktatási ceremóniát is megzavarták. Hogy az összehangolt tiltakozást és erőszakhullámot kinek a vezetésével csinálják, és miből finanszírozzák, az változatlanul homályos. Matthew Vadum rámutatott az elemzést készítő két újságírónak arra, hogy a Soros Györgyhöz köthető Alliance for Global Justice (Szövetség a Globális Igazságosságért) nevű szervezet pénzügyi támogatást nyújt nekik.

Az Antifa-hívek többnyire a közösségi médiában kommunikálnak, s leggyakrabban a szólásszabadság nevében akarnak elhallgattatni nekik nem tetsző véleményeket – szögezi le a Heritage Alapítvány hírportálja, amely szerint az Antifa-tagok többsége Donald Trumpot és a Republikánus Pártot fasisztának és rasszistának állítja be. Arthur Milikh, a Heritage Alapítvány egyik kutatója szerint a baloldal nem szerezte meg a Fehér Házat és kisebbségben van a kongresszusban is, ezért a közvélemény befolyásolásával próbálja megőrizni a hatalmát.

Ehhez két módszert alkalmaz: vádaskodik, illetve jól szervezett és finanszírozott tüntetőket állít csatarendbe. Milikh szerint ennek a taktikának a része a Trump-kampány és Oroszország összejátszásának hangoztatása, amire ugyan nincs bizonyíték, mégis ezzel a vádaskodással igyekeznek a közvéleményt az elnök ellen fordítani, s aláásni a legitimitását is.

A tiltakozások gyakran sikert hoznak a baloldalnak, mert a sajtó azt az érzetet kelti, mintha nem csupán tüntetők maroknyi csoportját, hanem az egész országot düh emésztené.

A Soros Györgyhöz kapcsolódó média Magyarországon sem fogadja el a vasárnapi választás eredményét és hajmeresztő álhíreket gyártanak egy teljesen abszurd, országos választási csalásról. Ebbe az álhír-kampányba Simicska Lajos megmaradt lapjai is beszálltak azzal a céllal, hogy ellehetetlenítsék a kormányt, egyben tartsák a kétségbeesett szavazókat és minél többen legyenek szombaton az első kormányellenes tüntetésen.

A HVG már telefonos alkalmazást kínál a résztvevőknek, a Hír Tv, valamint a Music FM hírblokkjaiban pedig több tízezres tömegről vizionálnak, akik most megdönthetik a csalással megválasztott Orbán-rezsimet. Az Index és a 24.hu komplett cikksorozatot indított a tüntetést propagálva, amiben – nyilván véletlenül – elfelejtik megemlíteni, hogy a választáson egyébként minden szabályosan zajlott, még az ellenzéki pártok szerint is.
(Jurák Kata, magyaridok.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.