Támogatás
szerda, március 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Jóslatunk – Íme, akik már egy év múlva nem lesznek a nagypolitikában

0 megjegyzések 12 megtekintés

Figyelem! Jóslás következik.

Megpróbáljuk a jelenlegi közéleti állapotok alapján megsaccolni, hogy jövőre kik nem lesznek már a nagypolitikában. 

A tévedés jogát fenntartjuk, de próba szerencse.

 

Jakab Péter

Akkorát fog bukni, mint ide Lacháza. Vagy a májusi tisztújításon, vagy ha mégis valami csoda folytán elnök marad (pl. csalni fog), akkor a szakadást követően lesz vége a pártnak, mert bizony szakadás lesz. A DK elvileg támogatja őket, és kiáll Jakab mellett, de a feszültség nagyobb a párton belül, mintsem a DK ezt meg tudná akadályozni.

 

Szél Bernadett

Az ő eltűnését nem nehéz megjósolni, mert már el is tűnt, ugyanis annyira becsicskult a választáson, hogy ki is esett Detti. Menczer Tamás szarrá verte őt.

 

Maki Zaj

Kicsit még vergődik ugyan, lesznek még botrányos kijelentései, sőt, polgármester is marad, meg pártot is alapít, és 2 év múlva indul a polgármesteri címért, de ettől ő már egy politikai hulla, mondandójára, böfögésére már szinte senki sem fog figyelni, elment (talán nem is volt) minden politikai támogatás mögüle. Ő csak egy szerencsevadász volt a politikában, aki most elbukott.

 

 

Első jóslatunk ezek volnának, lehet jövünk egy második résszel is hamarosan, ahol további politikusokról fogjuk megállapítani, hogy talán jövőre már a történelem szemétdombján fognak csücsülni.

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.