in ,

Jeszenszky Zsolt keményen nekiment a libsi közgazdászoknak

„Magyarország történelmi lehetőséget szalasztott el.”

„Magyarország történelmi lehetőséget szalasztott el.”

Gyakran halljuk ezt a mondatot nemcsak politikusoktól, de közgazdászoktól is. Ezzel arra utalnak, hogy kedvező nemzetközi helyzetben, gazdasági konjunktúra mellett Magyarország nem él a lehetőségekkel, nem produkálja a megfelelő növekedést, lemaradunk a szomszédokhoz képest stb.

2017-ben a magyar gazdaság 4,2 százalékkal növekedett. (A növekedés mögötti számos részadatot, az igazság további részleteinek kibontását megtalálhatjuk a Portfólió júniusi írásában.) Romániában ugyanez az adat 7 százalék, azonban 4,3 százalékos infláció társult hozzá, nálunk viszont csak 2,4 százalék. Ráadásul Romániában mindez növekvő eladósodás mellett történt, miközben például egyetlen kilométer autópálya sem épült.

Nyilván nem Romániához kell magunkat hasonlítgatni, de fantasztikus itthoni szakértőink varjúkórusa szerint már Romániának is csak a fenekét nézzük…, úgyhogy nézzük inkább például a lengyel adatot: 5,1 százalék. Lengyelország a világon szinte egyedüliként recesszió nélkül vészelte át a 2008-ban kezdődött gazdasági válságot, ami eleve sokkal egészségesebb, kiegyensúlyozottabb alaphelyzet, mint a 2009-ben, a baloldali kormányzás utolsó teljes évében 6,8 százalékos csökkenést produkáló Magyarországé volt. Szlovákia 3,5 százalékkal növekedett 2017-ben, Csehország 5,2 százalékkal, Horvátország 2,2 százalékkal.

Van értelme folytatni a listát? Nincs. Mint ahogy eleve az összehasonlítgatásnak, a számokkal való dobálózásnak sincs. Az egész régió növekszik, van, ahol az egyik adat impozáns, egy másik kevésbé, hol az építőipar, hol az export, hol a belső fogyasztás a fő húzóerő – mindegyikkel járnak előnyök és hátrányok.

Egyvalami azonban egészen biztosan közös: az ellenzék mindegyik országban folyamatosan bírál és relativizál – némileg persze ez az ellenzék dolga. Nálunk azonban ezt (is) csúcsra járatják a levitézlett megmondóemberek Csillag Istvántól Békesi Lászlón át egészen, igen, legnagyobb kedvencünkig, Petschnig Mária Zitáig versenyt kárognak és bezzegeznek (bezzeg Szlovákia, bezzeg Izland, bezzeg Zimbabwe), temetik a magyar gazdaságot.

Olyan jó látni, amikor kisebb-nagyobb gazdasági csődök előidézői, aktív résztvevői mondják meg a tutit a HVG, a 168 Óra és egyéb orgánumok felületein. „Nem fenntartható, csak az EU-pénzeknek köszönhető, összeszerelő üzem, lélegeztetőgép, alacsony bázis, négymillió éhező, ahelyetthogyoktatásegészségügy, HabonyMészárosRogánGarancsiEltolcsy, idén már összeomlik, bukik a bicskei kistérség Nérója…” Ezt is a végtelenségig lehetne folytatni, de fölösleges.

Évek óta halljuk ugyanazokat a mantrákat arról, hogy jó-jó, eddig még sikerült, de most már nem fog, vége az unortodoxiának, jön a hiperinfláció, itt a vége, jön az összeomlás, jönnek az ENSZ-csapatok, most már tényleg ennyi volt…

Ennek egy része persze wishful thinking, ami részben érthető az ellenzéket ért áprilisi sokk után, amit még mindig nem bírt kiheverni. És amikor politikusok, újságírócskák dobálóznak ilyen magabiztos, ám a valósággal köszönőviszonyt sem ápoló kijelentésekkel, azt az ember elfogadja retorikai elemként is. De hogy gazdasági szakemberek teljes tekintélyüket (ha volt egyáltalán ilyen) kútba dobva, nyakló nélkül tolják fullba a kretént, mondják egyik bornírtságot a másik után újra és újra, azon azért némileg elcsodálkozunk.

S legfőképp azon, hogy bárki is hitelt ad még nekik. Ne legyenek kétségeink; ha valamilyen szerencsétlen fordulat folytán újra a baloldal került volna kormányra, ugyanezek a lejárt, korábban is bajt, csődöt okozó, most nagy hangon szakértősködő figurák lennének döntési pozícióban.

A gazdasági mutatókat mindig a helyükön kell kezelni, az ország teljesítményének politikai szereplők általi interpretációját pedig a megfelelő fenntartásokkal; akár hurráoptimista győzelmi jelentésekről, akár apokaliptikus összeomlás-víziók­ról van szó.

Vannak azonban tények. És amikor politikai érdekből vagy akár a valóságot látni nem hajlandó fafejű ragaszkodásból, esetleg egyszerű butaságból valaki ugyanazokat az ostobaságokat nyomja, amelyeket az élet újra és újra megcáfol, akkor tényleg csak a legeltökéltebb szektahívők, a hasonszőrű, zsigeri orbanofóbok esetében érthető, hogy legyintés helyett odafigyelnek ezekre.

Az ország fejlődik, rengeteg a beruházás, a lakossági fogyasztás jelentősen bővül, a bérek meredeken emelkednek. A kivándorlás valójában messze a régiós átlag alatti, bármit is kárognak ezzel kapcsolatban (is) a fake news gyárak. Persze biztos van, ami lehetne még jobb, és helyes is a különböző opciók közötti mérlegelés, az alternatív megoldások vizsgálata és természetesen a rossz döntések bírálata is.

A történelmi lehetőség elmulasztása azonban 2002 és 2008 között történt, amikor egy, a mainál is masszívabb (persze sok sebből vérző, de attól még valós fejlődést is produkáló) nemzetközi konjunktúra alatt itthon mégsem sikerült maradandó gyarapodást produkálni, a válság pedig le is nullázta az addig éveken át fújt lufit, a több pénzt az embereknek-től a 100 lépés programig. (Utóbbi helyett Gyurcsány ma már inkább a „hosszúlépésprogramot” preferálja napi szinten, de ennek nincs különösebb jelentősége, ahogy szerencsére ma már neki sem.)

Azok a „neves” közgazdászok, akik végig asszisztáltak a valóban történelmi lehetőség elmulasztásához, haszonélvezői, alakítói voltak a magyar gazdaságnak 2002 és 2008 között, ma viszont olyan szemérmetlenül osztják az észt, hogy akár fel is háborodhatnánk rajtuk – ha nem lennének végtelenül nevetségesek.

Így inkább kiröhögjük őket. Ahányszor kiderül, hogy valamilyen mutatóban, területen, szegmensben megint nagyon jól állunk, vagy hogy valamelyik nemzetközi intézet is kénytelen-kelletlen pozitívan ítéli meg a magyar gazdasági fejleményeket, olyankor mindig nagyon megértővé és szolidárissá kell válnunk. Ilyenkor „Petschnig Máris Zita eltartott kisujja vagyok” felkiáltással együttérzünk vele és társaival. Mert a hülyéket, a frusztráltakat, a rögeszméseket egy idő után tényleg csak sajnálni lehet.

A szerző a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője

 

(Jeszenszky Zsolt, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kommentár nélkül – Esterházy Péter – Így gondozd a magyarodat

Mindig kicsapja a libsiknél a biztosítékot Orbán Viktor tusványosi beszéde