in ,

Jeszenszky Zsolt: a szépség legyőzte a szörnyeteget

Igen, a vasárnapi, Borsodban lezajlott időközi választásról beszélek.

Igen, a vasárnapi, Borsodban lezajlott időközi választásról beszélek. A Szerencset, Tiszaújvárost, Tokajt és harminckilenc további, kisebb települést – közöttük Kossuth Lajos szülőfaluját, Monokot – magába foglaló, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben Koncz Zsófia végül a vártnál nagyobb, csaknem öt százalékos győzelmet aratott az ellenzék közös jelöltjével, Bíró Lászlóval szemben.

Az utóbbi eredményt nyilván mindenki ismeri már, de valljuk be, jólesik újra és újra leírni, és jólesik újra és újra olvasni is. Számos elemzés született már az azóta eltelt egyetlen nap alatt is, és bizonyára még sok-sok további ilyen születik is majd. Az ellenzék sorsdöntő győzelmet szeretett volna aratni, megmutatva, hogy ha teljes összefogással, egy az egyben állnak fel a kormánypárt jelöltjével szemben, akkor győzni tudnak, és ez minta lehet az egész országra nézve.

 

Egy esetleges ellenzéki siker esetén nyilván világraszóló győzelemről, a kétharmad megszűnéséről, a váli-völgyi taschenhitler közelgő, sőt, már megtörtént bukásáról olvashattunk volna a propagandasajtóban, a fideszesek felakasztásáról pedig a közösségi médiában. A Telextől az atlatszo.hu-n át az Alfahírig jelentek volna meg mindenütt az eufórikus, hurráoptimista, a 2022-es győzelmet már borítékoló gimnáziumi dolgozatok. A dark fantasy regények teljes arzenálja, ogrétől (nyilas)rozmáron át törpéig, Sajó Dávidkétől Bőtös Botikán át Balogh Gabikáig, delirált volna börtönről, lámpavasról, IFA-platóról a fészbuk-kommentekben. Pedig nyilván semmi esetre sem lett volna ennyire egyértelmű, az egész országra kivetíthető az eredmény. Ez ugyanis egy úgynevezett billegő körzet, azaz többé-kevésbé kiegyenlített a kormánypárti és ellenzéki szimpatizánsok aránya, míg számos más körzetben meggyőzőbb valamelyik oldal dominanciája.

De még hipotetikusan sem kell ezzel foglalkoznunk, ezek a cikkek és fészbuk-posztok nem születtek meg. Ugyanis Koncz Zsófia győzött! Tudom, mindenki tudja – de olyan jó újra leírni. Olvasni is, ugye? 😊

Az ellenzék gyűlölet karmesterei természetesen dolgoznak, magyarázzák az eredményt. Hadházy Ákos egy hosszú, kissé csapongó és zavaros – sok lehetett a bekezdések között bedobott Xanax – Facebook-bejegyzésben a jelölt személyét kifogásolja – joggal, tegyük hozzá –, furcsán utalva arra, hogy a pali még annál is gázabb, mint amiket megírtak róla; emellett persze a választás tisztaságát is megkérdőjelezi. Pontosabban kijelenti, hogy nem volt tiszta. Mert hogyan is lehet tiszta egy olyan választás, ahol nem ők nyernek.

 

Jakab Péter ezzel szemben nem csak hogy fideszes túlerővel magyarázza az eredményt – bizonyára arra gondol, hogy Zay Márkitól Kunhalmi Ágicáig, szartól a szappanig felsorakoztak a politikai nagyágyúk, hogy személyesen kampányoljanak Bíró Lászlónak –, de továbbra is kitart amellett a narratíva mellett, hogy ez az időközi választás olyan eredményt hozott, amitől a Fidesznek rettegnie kell. Elpoénkodhatunk, hogy vajon a cseh kettőt nézi-e, esetleg ennyire megihlette a Gyalog Galoppból a fekete lovag, meg hogy valóban, annyira retteg a kormánypárt, hogy bizonyára már egy darab intarzia sincs a falon sem a Karmelitában, sem a Lendvai utcában… de tényleg, mi a f**zt képzel Jakab?

Ez a tesztoszteron-túltengő, az avasi Pataky Attila-hasonmásversenyen is csak a kilencedik helyet elérő kis mitugrász-akarnok nagyon elszámította magát. Azt gondolta – és erről minden bizonnyal meg tudta győzni Gyurcsány Ferencet is – hogy az ebben a térségben jelentős, hagyományosan antiszemita és cigányellenes lumpen, baloldali szavazókat nem zavarja Bíró László judapestezése, sőt, még tetszeni is fog nekik, és jól behúzza a körzetet. Nyilván voltak ilyen szavazók is, de nem elegen. Az, hogy Jakab hogyan magyarázza majd mindezt, amikor Gyurcsányhoz megy raportra, az legyen az ő problémája. Gyanítom egyébként, hogy miután lenullázta a Jobbikot, és saját – egyébként Borsodból hozott – embereit látjuk ma már mind a párt vezető pozícióiban, mind pedig smasszerként Jakab mögött az utcafórumokon, személyes politikai túlélése még nem került veszélybe. Mondjuk, kap egy tuti befutó helyet a DK listáján, hálából azért a négy-öt százaléknyi egykori Jobbik-szavazóért, akiket sikerült csont nélkül átcsábítani a baloldalra.

De Bíró László – és persze Koncz Zsófia – személyének, eddig is hangoztatott jellemzőinek van egy további, még érdekesebb tanulsága, amire szeretném felhívni a figyelmet. Azt eddig is láthattuk, hogy miközben az ellenzék állandóan azt harsogja, hogy ők milyen felvilágosultak, világot látottak, és hogy a politikában mennyire fontosak számukra a fiatalok és a nők, ehhez képest egy csinos, fiatal, világot látott nővel szemben egy igazi bumburnyákot indítanak, mivel a borsodi szavazók, a krokodilagyú vidékiek erre gerjednek. Nos, mint fentebb is írtabb, igen, valóban van még, aki erre gerjed, de nincs meg az ötven százalék. Koncz Zsófia majdnem ötvenegy százalékot kapott. Az ellenzék legfontosabb toposza dőlt meg most Szerencsen. Nem csak pont, hogy saját magukat cáfolták meg, de ha a kormánypárt ügyesen tudja mindezt kommunikálni, akkor fordulatot, paradigmaváltást érhet el az eddigi választói-demográfiai trendekben.

Az ellenzék számára országosan fontos, fiatalabb és városibb választói rétegek esetében ugyanis nem kérdés, hogy a két jelölt közül ki a szimpatikus. A dagadt, agresszív, zsidózó prosztó, vagy a nyelveket beszélő, kedves, csinos nő. De ezek szerint a vidéki, krokodilagyú Fidesz-szavazóknál is ez a helyzet. Ők is a felvilágosult, fiatal nőre szavaztak. A Fidesz tudott egy ilyet produkálni, az ellenzék maradt a bumburnyáknál. Ők valóban úgy gondolták, a vidéki szavazók krokodilagyúak, és ez kell nekik.

A szépség tehát győzelmet aratott a szörnyeteg felett. Nem szerencsétlen Bíró László maga a szörnyeteg – bár lenne keresnivalója ebben a szerepben –, hanem a mögé tákolt roncskoalíció, Jákobbal, Karigerivel, Zaj Márkival és a többi rémes figurával. Hátradőlhet most a kormánypárt? Természetesen nem. Ahogy az ellenzék számára sem lett volna elsöprő jelentőségű egy esetleges borsodi győzelem, úgy a Fidesz valóban bekövetkezett győzelme sem jelenti azt, hogy végleg megbukott az ellenzéki összefosás, de intarziát most inkább Jakab Péter szaggat. Mondjuk, kölcsönkérhet Hadházytól pár doboz Xanaxot; lehet, az a beszélgetés is könnyebb lesz így Gyurcsánnyal…

 

(Jeszenszky Zsolt, pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Cumi! Helyreigazításokra kötelezte a bíróság az „ezalenyeg.hu” nevű szennyportált

Felszólítást kapott Budapest szégyene! Fürjes levélben szólította fel Karácsonyt, hogy kérjen bocsánatot