in ,

Itt van még egy elmélet, miért kellett kivezetni a benzinársapkát: az EU megzsarolta a kormányt az EU-s pénzekkel??

Lehet

A magyar kormányt sajnos belekényszerítették egy zsarolásba: nem kapjuk meg a több ezer milliárd forintnyi nekünk járó pénzt, ha ezt, ha azt, ha amazt nem tesszük meg…

 

Egy dolog a hivatalos „kérés” (követelmény) és egy dolog, amit szóban kérnek (annak nincs nyoma, csak eredménye), hogy tegyük meg.

Sok ilyen dolog történhetett manapság: Tilos rádió újraindulásától kezdve megfigyelhetünk pár gyanús eseményt, ami a zsarolás „fantasztikus” eredménye lehetett.

Pontosan ebbe a körbe tartozhat a benzinársapka kivezetése: egyszerűen kaptunk egy szóbeli kérést, töröljük el a benzinársapkát, mert „különben nincs EU-s pénz”. Megeshet, hogy ez történt? Igen, meg! Sok ezer milliárdról van szó és mivel zsarolt állapotban vagyunk, ezért szinte bármit kérhetnek tőlünk: ki kellett találni a MOL-nak és a kormánynak együtt egy kurvagyenge sztorit és szinte azonnal, pár nap alatt kivezettük a benzinársapkát. Akár ez is megtörténhetett? Igen, akár ez is megtörténhetett.

Amennyiben ezen elméletünk közelít a valósághoz, várjuk, mi lesz az EU következő szóbeli kérése és hogy mit lép rá a magyar kormány és az is érdekel minket, hogy Orbán Viktor vajon meddig hagyja magát zsarolni. Orbán Viktort ismerve: nem sokáig.

 

 

Mi viszont tudjuk a megoldást: HUXIT! Semmi más. Na, nem a Mi Hasznák nevű ócska módon, hanem profin, nagyon profin. A Mi Hasznák idővel majd úgy becsatlakoznak a baloldalhoz és a DK-hoz, hogy öröm lesz nézni. Évek kérdése és a Mi Hasznák is a Jobbik sorsára jut, de most nem róluk akartunk írni.

Ki kell lépni, mielőtt az EU végleg elpusztít minket: Trianont ugyanennek a nyugatnak köszönhetjük, ezek akartak minket a Pozsonyi csatában is kiirtani: nem sikerült. Most sem fog. Az EU vagy összeomlik magától, vagy ki kell takarodni belőle, de minél előbb!

 

mindenszo.hu

 



 

 

[pj-news-ticker]

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Valakik megint keltik a feszültséget! Na, kik? – Továbbra is feszült a helyzet Koszovóban

Kocsis Máté: külföldi támadást készítenek elő a forint ellen