Támogatás
hétfő, április 28, 2025
Támogatás
Támogatás

Istenem, Istenem: amikor egy ex-cenzor értekezik a cenzúráról – Ildikó néni, tetszett volna inkább csendben maradni

0 megjegyzések 510 megtekintés

Főcenzor asszony megszólalt az Orbán-kormány új törvényei kapcsán. Pride és hasonlók kapcsán emleget Ildi néni cenzúrát. 

A hős delnő jelenleg aggódik a sajtószabadságért és fél, hogy a kormány a cenzúra eszközéhez nyúl: nos, nézzük eme remek hölgy múltját.

 

Lendvai Ildikó

1969 és 1972 között a budapesti Móra Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola tanára volt, majd 1974-ig a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem[2] filozófia tanszékének tanársegédeként dolgozott. 1974-ben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, és a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán dolgozott, majd 1981 és 1984 között az MTA aspiránsa volt. 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott előbb munkatársként, majd alosztályvezetőként, 1988–től 1989-ig osztályvezető-helyettesként.

 

Ő most aggódik, ilyen múlttal, Ildike, a komcsinéni, az ex-cenzor réveteg tekintettel néz előre és körmonfont gondolatokat fogalmaz meg, kifejti kételyeit, hogy itt mindjárt diktatúra és cenzúra készül. Mondja ő.  A cenzorok ősanyja.

Vicc.

Függöny.

 

mindenszo.hu

 

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.