in ,

Ismét nem stadion! – Szerkezetkész a magyar birkózás épülő központja

A háromemeletes épületben edzőcsarnokot, öltözőket, egy 500 fős lelátóval körülvett csarnokot, valamint oktató-, konferencia- és rendezvényteret alakítanak majd ki

Bokrétaavató ünnepséget tartottak a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia csepeli sportcsarnokánál abból az alkalomból, hogy a háromszintes épület elérte szerkezetkész állapotát. A 4000 négyzetméteres komplexum építését idén áprilisban kezdte el a budapesti Jánosik és Társai Kft. és 35 százalékos elkészültségnél tart.

A csarnoknál jelenleg a tetőszigetelési munkák folynak, karácsonyig pedig, a belső munkák folyamatos téli végezhetősége érdekében, a homlokzati panelezés is elkészül – olvasható az akadémia közleményében.

2019 őszére teljesen elkészül a csarnok

A sportcsarnok az összesen mintegy 4,5 milliárd forint értékű fejlesztés első ütemében épül fel, amelyben a Jánosik Kft. egy nettó 2,2 milliárd forintos szerződés keretében végez kivitelezési munkálatokat. Az épületet várhatóan 2019 őszétől vehetik majd birtokba a fiatal birkózók. A fejlesztés során egy képzési központ, egy sportrehabilitációs centrum, egy vendégház és egy 130 fős szakkollégium is kialakításra kerül. Ez utóbbi előreláthatólag 2020 végén készül majd el.

A háromemeletes központi létesítmény első szintjén a Csepeli Birkózó Világ kap helyet, három szőnyeges edzőcsarnokkal, öltözőkkel, szaunával és pihenőhelyiségekkel, illetve itt lesz majd a Csepeli Birkózó Club is. Az emeleten egy 500 fős lelátóval körülvett csarnokot alakítanak ki. A galériaszinten többek között oktató-, konferencia-, és rendezvényteret, valamint a Kis-Dunára néző vendéglátó teraszt adnak át.

Festménysorozat díszíti az épületet

Az ünnepségen a szerkezetkész épületet és a rajta elhelyezett bokrétát a helyszínen megáldotta Kertész Péter, a Csepeli Főplébánia plébánosa, pápai káplán. Ezen felül sor került az idei, budapesti birkózó-vb magyar sportsikereit megörökítő festménysorozat első alkotásának leleplezésére, melyen részt vett az alkotó Adorján Attila festőművész, valamint Bácsi Péter kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó, a hazai vb magyar aranyérmese.

„Az akadémián olyan fiatalokat fognak nevelni, akik elszántan és eredményesen harcolnak majd a sportsikerekért mind a hazai, mind a nemzetközi porondon” – mondta el az ünnepségen Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány alapítója.

Jelentős hazai képzési központ lesz

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia célja, hogy a multifunkciós sportcsarnok és a hozzá tartozó szakkollégium bázisán a sportág hazai és nemzetközi szinten is elismert képzési központjává váljon. A sportcsarnok nemcsak a birkózás, hanem más sportágak számára is otthont ad majd, valamint kulturális és közösségi események helyszíneként is szolgálhat, és akár 1000 fős rendezvényeket is képes lesz befogadni.

(magyarepitok.hu)

Teszkós Napóleon – Macron válságtanácskozást tart a párizsi, polgárháborús hangulat miatt

Gajdics Ottó keményen csicskítja a Jobbikot