Usain Bolt üzent Liu Shaolin Sándoréknak: a jamaikai atléta tartja az ígéretét, és küldi a megígért pezsgőt az olimpiai bajnok magyar rövidpályás gyorskorcsolyázóknak.
A rövid pályás gyorskorcsolya-csapat legeredményesebb tagját, Liu Shaolin Sándort még az elutazás előtt, az olimpikonok fogadalomtétele után kérdeztük meg az esélyekről, a reményekről és a várakozások fogadtatásáról.
– Hallotta Áder János köszöntő beszédét?
– Természetesen nagy figyelemmel hallgattam meg a köztársasági elnök úr beszédét, nagy megtiszteltetés, hogy személyesen is eljött a fogadalomtételünkre.
– Ha már a megtiszteltetést szóba hozta: önökről, rövid pályás gyorskorcsolyázókról külön is szólt, megemlítve, hogy nagy várakozás kíséri leendő olimpiai szereplésüket.
– Igen, ezt is hallottam. Csapattársaim nevében is mondhatom, hogy nagyszerű érzés számunkra ez a megkülönböztetett figyelem, amellyel nemcsak Áder János, hanem az egész sportszerető közvélemény kitüntet minket. Amúgy is megtisztelő dolog egy olimpián képviselni a hazánkat, de így, hogy ennyire az érdeklődés középpontjában vagyunk, ez még inkább igaz.
– Nem hallgathatjuk el, hogy ez részben az elmúlt évek kiváló szereplésének is köszönhető, amely viszont éremvárományossá tette önöket Pjongcsangban is. Ezt miként élik meg?
– Pozitívan és örömmel. Ez ugyanis egyrészről azt mutatja, hogy a szurkolók bíznak bennünk, másfelől pedig azt, hogy tudják, értékelik azt a munkát, amelyet az elmúlt években elvégeztünk, és amelyek az utóbbi évek világversenyein eredményekben is visszaköszöntek. Az pedig nyilván számunkra is egyfajta visszacsatolás, hogy az emberek úgy érzik: van miért szorítani nekünk, van értelme követni a szereplésünket.
– Körülbelül egy évvel ezelőtt interjút adott lapunknak csapattársa, Knoch Viktor. Ő akkor azt nyilatkozta, hogy minden valószínűség szerint nem változtatnak a már bevett felkészülési metóduson, hiszen az eredmények azt mutatják, hogy az sikeres. Tényleg így lett, hasonlóan készültek tavaly is, mint a korábbi években?
– Viktor remek jósnak bizonyult, mert valóban az elmúlt évekhez hasonlóan készültünk most is. Igaz, nem is indokolta semmi azt, hogy változtassunk. Az érdemi munka mindig május elején veszi kezdetét. Ez azt jelenti, hogy a pihenőnk nekünk április hónapra esik, körülbelül egy hónapra állunk le teljesen. Aztán májustól edzésbe állunk, száraz edzésekkel és kondi termi foglalkozásokkal igyekszünk erőnlétileg megalapozni magunkat.
Nyártól már nekikezdünk a jeges edzéseknek is, és biciklizés, futás is szerepel a programban, de ez utóbbiak aránya nem túl nagy. Általában a nyári időszak második felében vonulunk el edzőtáborba, ami az utóbbi időben már – a sportág megnövekedett támogatásának köszönhetően – Kanadában szokott lenni. Idén összesen kilenc hetet edzőtáboroztunk. Ebből négy hetet ezúttal is Kanadában töltöttünk, remek körülmények között. De nagyszerű lehetőségeink voltak a háromhetes olaszországi és a kéthetes hazai táborozás során is. Nagyon kemény kilenc hetes időszakot teljesítettünk, de megérte, mert remek erőállapotban és megfelelő felkészültséggel kezdhettük meg az idényt. Sikerült megszerezni a maximális kvótamennyiséget, ami már önmagában is sikerként értékelhető.
– Ejtsünk néhány szót az olimpiáról. Az egyik legnagyobb riválisnak a dél-koreaiak számítanak. Számít ebből a szempontból, hogy ők hazai jégen fognak versenyezni?
– Igazság szerint ezt nem lehet megmondani, mert jól is és rosszul is elsülhet, hogy legnagyobb vetélytársaink hazai környezetben szerepelnek. Az, hogy a jégfelület számukra ismertebb, fontos dolog, de ennél sokkal lényegesebb a mentális oldala a dolognak. A mi esetünkben sokan megkérdezik, hogy nem jelent-e nyomást számunkra az éremszerzés terhe, amit elvárnak tőlünk. A koreaiaknak ez hatványozottan megjelenik, hiszen tőlük hazai jégen pláne elvárás az érem, és komoly kérdés, hogy ezt a nyomást lélektani értelemben a helyén tudják-e majd kezelni? Ha igen, az nyilván előnyt jelent majd nekik, ha viszont nem, az akár a mi malmunkra is hajthatja a vizet.
– Ha már a mentális felkészülést említette, az is rendre felmerül, hogy talán túl nagy a szerencsefaktor ebben a sportágban. Erre fel lehet bármilyen módon is készülni?
– Erre nem előzetesen kell felkészülni, hiszen az lehetetlenség, hanem utólag kell megtanulni jól kezelni. Ha úgy arat az ember győzelmet, hogy kicsúsztak előtte ketten, azt is a helyén kell tudni kezelni, miként azt is, ha velünk történik ilyesfajta baleset. Előre készülni annyival lehet talán ez ellen, hogy igyekszünk tudatosan távol tartani magunktól a félelmet, miszerint nehogy kicsússzunk, elessünk.
– Nem ússza meg, hogy ne kérdezzek rá: megszerzik 38 év után a hőn áhított magyar téli olimpiai érmet?
– Arra vonatkozóan nem szeretnék ígéretet tenni, hogy biztosan éremmel térünk majd haza Pjongcsangból, azt viszont valamennyiünk nevében meg tudom ígérni, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk az éremszerzésért. Szeretnénk mindent kihozni magunkból, a sok-sok befektetett munkát, és bízunk abban, hogy ez elegendő lehet egy nagyon szép és emlékezetes eredmény eléréséhez.
– A fogadalomtétel alatt nem lehetett nem észre venni, hogy szinte folyamatosan mosolyogtak, ugratták egymást a csapattársaival. Mindig ilyen jó a hangulat önök között?
– Igen, ez rendszerint feltűnik másoknak is, és biztosíthatom, hogy nemcsak most, a kamerák meg a fényképezőgépek miatt nevettünk sokat, hanem ez jellemzi a hétköznapjainkat is. A humor és a vidámság része az életünknek, ami nem véletlen: nagyjából 15 fős csapatot alkotunk, rengeteg időt töltünk együtt, egymás rezdüléseit is ismerjük már, olyanokká váltunk, mint egy nagy család. Csodálatos lenne Pjongcsangban valami nagy sikert elérni és utána együtt ünnepelni. Mindent megteszünk, hogy így legyen!
(forrás:magyarforum.hu)
