in ,

Íme a Jobbik színvonala: sültkolbászból épített hímtaggal üzent a párt Csongrád megyei elnöke

Hamisítatlan majális hangulatot teremtettek nemzeti ünnepünkre időzítve Szeged belvárosában

Hamisítatlan majális hangulatot teremtettek nemzeti ünnepünkre időzítve Szeged belvárosában, ahol immár tizedik alkalommal rendezték meg éppen ezen a hétvégén a négynapos hagyományos Szegedi Toros és Pálinkafesztviált. A fotók tanúsága szerint a rendezvény jó táptalajt kínált a politikai kampánynak. Annak már szinte hírértéke sincs, hogy a szocialisták persze jól elfértek egy gyékényen a Jobbikkal, a pártnak stand is jutott, méghozzá közvetlenül a baloldali vezetésű városban a városüzemeltetők mellett. A Jobbik Csongrád megyei elnökének bemutatkozása mellett azonban nehéz szó nélkül elmenni. Tóth Péternek ugyanis egyetlen képben sikerült illusztrálnia pártja, a Jobbik erkölcsi, illetve saját érettségi szintjét. A politikus egy férfi nemiszervet épített sültkolbászból a tányérján, mustárral fölé írta, hogy O1G, majd ezzel a fotóval jelentkezett be a fesztiválról közösségi oldalán. 

 

Március 14-e és 17-e között rendezték meg egyébként éppen tizedik alkalommal a szegedi Széchenyi téren a Szegedi Toros és Pálinkafesztviált. Az alföldi város központjában, a tér parkjának zöldjében egymás mellett állították fel az ételes- italos- standokat, az információs, vagy marketing célú turisztikai standokat, valamint az EP kampány lázában égő politikai pártok standjait.

A Jobbik standja, mögötte Tóth Péter, mellettük a városüzemeltétés standja – Fotó: Facebook

Volt minden, ami a jó hangulathoz kell, a letűnt szocializmus tuti receptjét jelentő sör és virsli helyett, hurka, kolbász és pálinka. A böllér- és főzőversenyből a polgármester, Botka László sem maradt ki.

Az MSZP-s Botka és a jobbikosok együtt tüsténkedtek, sütötték a pecsenyéket – Fotó: Facebook

Tőle alig 50 méterre hirdette eszméit és a közelgő EP-választást a Jobbik standja mögött Tóth Péter megyei és szegedi elnök, aki két politikai üzenet között a hagyományoknak és a gasztronómiának is hódolt. Disznódarabolás és kolbásztöltés közben szelfizgetett párttársaival, majd művészi alkotómunkába kezdett.

Elhatározta, hogy ebédje segítségével megfogalmazza március 15-i, illetve szezonnyitó fesztivál ihlette üzenetét. Tányérjára sültkolbászból és két fasírtból férfi nemiszervet formált, majd mustárral fölé írta: O1G. A képet gyorsan meg is osztotta a közösségi oldalán, így jelentkezve be követőinek a jeles eseményről.

A jobbikos alkotása még követő táborából sem váltott ki pozitív gondolatokat. A hozzászólók “ocsmány bunkónak” titulálták és megjegyezték, hogy szégyellnie kellene magát. Arra is többen utaltak, hogy pontosan ezzel a színvonallal teszi magát teljesen tönkre a Jobbik.

Tóth Péter meghatározó politikusa a Jobbiknak. Nem csak a párt szegedi és Csongrád megyei alapszervezetét vezeti, hanem országgyűlési képviselőjelöltként is őt indította pártja a legutóbbi választáson. 2010 és 2014 között megyei önkormányzati képviselő volt, 2014 óta a szegedi közgyűlés tagja. Végzettségét tekintve település- és területfejlesztő geográfus. Tóth egyébként tavaly nyáron szerzett országos ismertséget és került az országos hírekbe, amikor nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen pénzt ajánlott azoknak, akik olyan küldötteket delegálnak a Jobbik tisztújító kongresszusára, akik Toroczkai Lászlóval szemben Schneider Tamásra szavaznak.

Fotók: Tóth Péter Facebook-oldala 

(forrás: Füssy Angéla, pestisracok.hu)

Egy elfeledett, meglepő videó Orbán Viktorról – A miniszterelnök Istenfélelméről beszélt – Videó

Megrendítő – Ezt mondta Apáti Bence a résztvevőknek, mielőtt elindult a vonulás a magyar zászlóval