in ,

Ilyen egy konzervatív úriember: bocsánatot kért Nacsa Olivér – Ez az, amire a baloldal képtelen: bocsánatot kérni

A humorista szerint félreértelmezték a szavait.

Elnézést kért Nacsa Olivér mindenkitől, akit esetleg megbántott a Karc FM Bezzeg című műsorában elhangzott mondataival, amikor azt mondta: „meglátásom szerint a humor alapvetően nem feltétlenül egy női szakma”. A humorista vasárnap este azt írta a Facebook-oldalán, hogy

nem vezérelte rossz szándék, ugyanakkor félreérthető megfogalmazásával adott esetben sokak érzékenységét megsérthette valamilyen módon.

Hozzátette, eredetileg azt szerette volna elmondani, hogy „valamiért hazánkban kevesebb a női előadó ebben a szakmában”. Nacsa azt is kifejtette, hogy „mindig az adott embert kell nézni függetlenül attól milyen nemű, nő vagy férfi, nemzetiségű, vagy politikai hovatartozású az illető”.

Bejegyzését úgy zárta:

Itt és most a témát lezárva szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit esetleg megbántottam!”
(Mandi)

Megint brutálisat nyert a Fidesz! A budakeszi időközi választást is behúzta a Fidesz – Romokban a baloldal

Már készül a bukásra – Kinézte magának új munkahelyét Ursula von der Leyen – Feljebb bukik a NATO-ba?