Támogatás
kedd, március 18, 2025
Támogatás
Támogatás

IDEJE KIUTASÍTANI ŐKET! – A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület is a bevándorlást támogató szervezetek egyike

0 megjegyzések 5 megtekintés

A MENEDÉK – MIGRÁNSOKAT SEGÍTŐ EGYESÜLET IS A BEVÁNDORLÁST TÁMOGATÓ SZERVEZETEK EGYIKE

 

A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület is azon Soros által pénzelt szervezetek egyike, melyek azon dolgoznak, hogy migránsokkal árasszák el Magyarországot – hívta fel a figyelmet Tisóczki Flóra. Az IKSZ alelnöke egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott fel az egyesület budapesti irodájának ajtajára.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) külügyekért felelős alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az egyesület nevéből is látható, hogy mi a szervezet célja, és mivel foglalkozik; ez nem titok, az egyesület vezetői is elismerték. Melegh Attila az egyik vezetőjük úgy nyilatkozott, hogy a bevándorlás azért is jó, mert mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség – emlékeztetett.

„FEL KELL HÍVNI A MAGYAR EMBEREK FIGYELMÉT A BEVÁNDORLÁST TÁMOGATÓ SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGÉRE.”

Tisóczki Flóra ezt felháborítónak tartja, és leszögezte: fel kell lépni az ilyen – bevándorlást támogató – szervezetek ellen, harcolni kell velük szemben. Felhívta a figyelmet arra, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület is a Soros által pénzelt szervezetek egyike, melyek azon dolgoznak, hogy migránsokkal árasszák el Magyarországot, hazánkat bevándorlóországgá alakítsák.

Tisóczki Flóra felidézte, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület idén februárban Zuglóban egy migránsbarát rendezvénysorozatot szervezett, arra is emlékeztetett, hogy ennél az egyesületnél dolgozott korábban Szél Bernadett is.

Fotó: fidesz.hu

Leszögezte, nevén kell nevezni a bevándorlást támogató szervezeteket. Az IKSZ fontosnak tartja, hogy felhívja a magyar emberek figyelmét ezen szervezetek tevékenységére, ezért az alelnök egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott fel a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület budapesti irodájának ajtajára. Aláhúzta, ezek a szervezetek folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyar emberek akaratával szembemenve behozzák a migránsokat Magyarországra.

Tisóczki Flóra arról is beszélt, hogy büntethetővé kell tenni az illegális migráció szervezését. Az Országgyűlés előtt levő alaptörvény-módosítás és a Stop Soros törvénycsomag is azt szolgálja, hogy garantálni lehessen Magyarország biztonságát.

(fidesz.hu)

(forrás:www.fidesz.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.