in ,

Hülyék 2019: a Momentum Veiszer Alindából akart főpolgármestert csinálni

A Momentum Veiszer Alindát akarta elindítani a főpolgármesteri posztért

A Momentum Veiszer Alindát akarta elindítani a főpolgármesteri posztért az őszi önkormányzati választáson, de a tévés műsorvezető némi gondolkodási időt követően nemet mondott a felkérésre – tudta meg a hvg.hu. Szavazzatok a cikk végén!

 

Állítólag már hónapok óta tudni lehet, hogy a Momentum többekkel is tárgyal arról, hogy valaki vállalja el és legyen a párt főpolgármester-jelöltje. Úgy tűnik, hogy egyelőre nem jártak sikerrel, hiszen a jolly jokerük, Alinda is nemet mondott.

Hajnal Miklós szerint ezzel még nincs vége a történetnek, mert

szerencsére több győzelemre esélyes jelölt is van a fejünkben”.

A Momentum castingolása arra enged következtetni, hogy a „párt” saját jelöltet akar állítani, így nem támogatja az LMP-s Puzsért vagy a szocialisták emberét. Alinda indításának a gondolata azt sejteti, hogy a mozgalom elsősorban a médiát akarta megnyerni, és a jelölt ismertségére építettek, szemben a budapestiek igényével.

Fotó: MTI Fotóbank

Fekete-Győr András korábban a Népszavának azt mondta, hogy Puzsér Róbertet nem tudják támogatni, mert szerintük nincs kellő támogatottsága, így az indulása is inkább Tarlósnak kedvezne. Fekete-Győr akkor azt is elárulta, hogy olyan embereket keresnek meg, akik „ismertek és alkalmasak”, de konkrét neveket nem árult el.

Hogy Alinda mennyire alkalmas, azt mindenki maga döntse el…

 

(888.hu nyomán)

 

A magyarok megindultak – Tömegével érkeznek az 5 Ft-osok Bayer Zsolt számára – Videó

Retteg Sargentini – nem mer Magyarországra jönni, mert veréstől fél