Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Hülye németek! Német hülyék! „Megaláztak minket, erre ment ki a játék” – Fradi-szurkoló a német hatóságok vérforraló provokációjáról

a mindenadmin
0 komment 12 megtekintés

Mandiner megírta, hogy a német rendőrség a határon megállította a Bayer Leverkusen-Ferencváros Európa-Liga mérkőzésre (odavágó) tartó vendégdrukkereket szállító vonatot, amely szerda este indult Budapestről.

Lapunknak (mandiner.hu-nak) sikerült megszólaltatnia egy, a vonaton utazó szurkolót, aki a következőket mondta: a cseh-német határon már több száz német rendőr várta őket, mire odaért a szerelvény.

„Úgy néztek ki, mint a Csillagok háborújában a rohamosztagosok” – mesélte.

Miután a különvonat beért az állomásra, az egyenruhások szinte azonnal ellepték a szerelvényt, majd ezt követően a vagonokból egyesével szállították le a Fradi-szurkolókat.

„Töviről hegyire átvizsgáltak minket.

Táskáinkat széttúrták – nem mi mutattuk meg nekik, hanem ők kezdtek el matatni bennük –; ezután le kellett vennünk a sapkáinkat, kabátjainkat, pulóverjeinket; így motoztak át”

– ecsetelte a történteket, hozzátéve, hogy tőle például egy svájci bicskát vettek el, ami a táskájában pihent, összecsukva. Hiába mondta a rendőröknek, hogy egyáltalán nem tervezte bevinni az eszközt a stadionba – nem is lehetne, oly szigorú a stadion-beléptetési procedúra –, az egyenruhások mégis elkísérték őt egy külön sátorba, amelyet már jóval a vonat érkezése felállítottak a hatóságok, és felvettek az „esetről” egy jegyzőkönyvet – jegyezte meg.

Több szurkolót viszont nem engedtek vissza a szerelvényre, biztos számot azonban (még) nem tudni, értesültünk ugyancsak tőle.

 

Mint fogalmazott:

„megaláztak minket, erre ment ki a színjáték”.

„Addig nem mehettünk tovább, amíg az összes kocsit át nem vizsgálták, az összes szurkolót meg nem motozták – folytatta. – Annyi könnyebbség volt egyébként, hogy a vonatról mind a két irányba le lehetett szállni, de a több száz rendőrből alig pár tucat dolgozott »ténylegesen«.”

A „Fradivonat” egyébiránt most már úton van Leverkusen felé, két órás késésben.

„Közbeszólt a klub, a külügy, a MÁV és kb. mindenki. Két óra plusz után, a vonat úton van” – olvasható a FradiMob oldalán.

 

 

(Mandi)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.